Krónika
Bakondi György szerint elérheti az ezret a tél elejére a határvadászok létszáma

Bakondi György elmondta, hogy a határvadászok első 5-600 emberből álló csoportja már a rendőrökkel közösen járőrözik, ahol megszerzik azokat a gyakorlati tapasztalatokat, hogy hatékony, hatásos és törvényes eljárásokat folytassanak a határon. Rajtuk kívül több száz új jelentkező kiképzése kezdődött meg – tette hozzá.
Hangsúlyozta, hogy a határvadászok szolgálatba állásával fokozatosan megkezdődhet a honvédség erőinek kivonása a határőrizeti feladatokból, akik így a NATO-val közös gyakorlatokon vagy az ukrán határszakasz biztosításában tudnak részt venni.
Bakondi György bízik abban, hogy az új olasz kormány határozott lépései fékezni fogják az illegális bevándorlást, valamint szólt a decemberi EU-csúcsról is. Kiemelte: a háborúnak és az elhibázott szankciós politikának is súlyos következményei vannak a migrációval kapcsolatban is.
Ezek közé sorolta, hogy számos afrikai országba nem jut el a korábban rendelkezésre álló ukrán és orosz búza, így százezrek, milliók indulhatnak útnak az éhínség elől menekülve. Másrészt az embercsempész bandák és a migránsok is könnyebben juthatnak fegyverhez, valamint a bevándorlók számának növekedése – a tavalyi év hasonló időszakához mért százezer körüli helyett számuk már meghaladta a 235 ezret – miatt a terroristák megjelenése is veszélyt jelent.
Bakondi György a határzár erősítését fontosnak nevezve közölte, hogy a tömeges illegális bevándorlást nem lehet megállítani műszaki akadályrendszer nélkül.