Krónika
Szobor őrzi az olasz tudósnő emlékét
Hét nyelven beszélt, és minden tudományban jártas volt a páduai szupertehetség

Piscopia a Velencei Köztársaságban, a Loredan-palotában született, 1646. június 5-én Gianbattista Cornaro-Piscopia és szeretője, Zanetta Boni harmadik gyermekeként, de ekkor szülei még nem voltak házasok. Elena apja 1664-ben a procuatore di San Marco de supra tisztséget kapta, vagyis a Szent Márk-bazilika kincstárnoka lett, ami Velencében kiemelkedő pozíciót jelentett, rangban csak a velencei dózse előzte meg.
Már fiatal lányként csodálatos tehetségnek tartották, így Giovanni Fabris pap, a család barátja tanácsára megkezdte klasszikus tanulmányait. Hétéves korára megtanult latinul, görögül, franciául és spanyolul, emellett elsajátította a héber és az arab nyelvet is, ezzel elnyerve az „Oraculum Septilingue” (hétnyelvű bölcs) címet. Később többek között matematikát, filozófiát és teológiát tanult.
A húszas éveihez közeledve érdeklődést kezdett mutatni a fizika, a csillagászat és a nyelvészet iránt. Spanyolból olaszra fordította Giovanni Lanspergio karthauzi szerzetes Krisztus levele című művét. Ahogy Elena hírneve terjedt, egyre több tudományos társaságba kapott meghívást, 1670-ben pedig az Accademia dei Pacifici nevű velencei tudományos társaság elnöke lett, majd 1678-ban, legelső nőként filozófiai doktorátust szerzett a Páduai Egyetemen.
Életét a tudománynak és a jótékonykodásnak szentelte. Tuberkulózisban halt meg 1684-ben Páduában. Emlékére a Páduai Egyetemen szobrot állítottak.
Nemrég két városi tanácsos felvetette, hogy a város Prato della Valle terén – ez Olaszország legnagyobb tere, ahol olyan jeles történelmi személyiségek kaptak emlékművet, akik vagy a városból származtak vagy kapcsolatban álltak vele – egyik üres talapzatán Elena Cornaro Piscopiának is legyen szobra. Javaslatuk azonban vitát váltott ki, az ellenzők szerint Piscopia szobra „nem illeszkedne a tér történelméhez”.