Krónika
Magyarország ötmillió adag oltóanyagot vásárol a kínai Sinopharmtól

A külgazdasági és külügyminiszter Facebook-bejegyzésében kifejtette, az engedélyezés értelmében hazánk két és fél millió ember beoltását lehetővé tevő, ötmillió adag oltóanyagot vásárol a kínai Sinopharm vállalattól. A szállítás négy szakaszban, négy hónap alatt valósul meg - tette hozzá.
Ezzel lehetővé válik majd az oltás felgyorsítása, emberek ezreinek életét menthetjük meg és hamarabb tudunk sort keríteni a korlátozások feloldására - hangsúlyozta Szijjártó.
A sokakban esetlegesen felmerült bizalmatlanságra utalva kiemelte, nem az anyaországi magyarok lesznek az elsők, akik megkapják ezt az oltást, hiszen Szerbiában már több mint 300 ezer embert oltottak be vele, köztük sok magyart a Vajdaságban.
Ezzel kapcsolatban is beszélt reggel Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő kifejtette, számára a leginspirálóbb példa Szerbia, ahol kínai vakcinával is oltanak.
Kiemelte, déli szomszédunk európai viszonylatban a beoltottság tekintetében az elsők között van. Elmondta, minden nap külön jelentést kér, hogy mi történik Szerbiában, hányan kapták meg a kínai vakcinát, hogy érzik magukat a beoltottak, és főleg, hogy érzik magukat a szerbiai magyarok.