Határon túl

Iktatta jelöltségét egy újabb elnöki mandátumra a Maros megyei önkormányzat élén Péter Ferenc

Románia 41 megyéje közül négynek az élén áll RMDSZ által jelölt politikus

Mintegy 25 ezer támogató aláírás kíséretében iktatta jelöltségét pénteken egy újabb elnöki mandátumra a Maros megyei önkormányzat élén Péter Ferenc, az RMDSZ politikusa, aki nyolc éve vezeti a testületet – tudatta az RMDSZ Maros megyei sajtóirodája.

Iktatta jelöltségét egy újabb elnöki mandátumra a Maros megyei önkormányzat élén Péter Ferenc
Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke
Fotó: MTI/Kiss Gábor

A tisztségviselő elmondta, hogy az elmúlt nyolc év munkájának teljes felelősségével száll versenybe egy újabb mandátumért, azokra a megye minden lakosának – magyaroknak és románoknak – az érdekeit szolgáló fejlesztésekre hivatkozva, amelyeket „közös akarattal és erővel értek el” ebben az időszakban.

„Közös érdekünk, hogy a következő négy évben az úthálózatunk jelentős részét megújítsuk. Hogy felszámoljuk az örökös parkolóhelyproblémát a Megyei Sürgősségi Kórház mellett. Közös érdekünk, hogy a négy év alatt a megye csaknem hetvenezer lakosának otthonába vezetékes vizet juttassunk el” – sorolta Péter Ferenc a következő négy év terveit.

A június 9-i önkormányzati választásokkal egy időben megrendezendő EP-választásra utalva a brüsszeli képviselet megőrzésének fontosságát is hangsúlyozta.

„Ott kell lennünk Brüsszelben, hogy elmondhassuk, hogy mit akarunk. Az Európai Parlamentben meg kell őriznünk helyünket, hogy a nekünk szánt forrásokból a lehető legtöbbet sikerüljön Maros megyébe hozni” – hangsúlyozta.

Péter Ferenc, aki jelöltségét az RMDSZ megyei tanácsosi jelöltlistája kíséretében iktatta a Maros megyei választási bizottságnál, arra kérte a választópolgárokat: legyenek ott a június 9-i választáson, ragaszkodjanak a kiszámíthatósághoz, ne keveredjenek a „bukaresti pártok helyi kiskirályainak háborújába”.

Románia 41 megyéje közül négynek az élén áll RMDSZ által jelölt politikus: a két magyar többségű megye – Hargita és Kovásza – mellett Maros és Szatmár megyében is a szövetség politikusai (Péter Ferenc és Pataki Csaba) nyerték meg az egyfordulós megyei tanácselnök-választást.

Nicolae Ciuca, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke kedden bejelentette: pártja „elvi megállapodásra” jutott koalíciós partnerével, a Szociáldemokrata Párttal (PSD) arról, hogy ebben a két megyében a PSD és PNL közös megyei tanácselnök-jelölteket állít. A liberális házelnök akkor azt mondta: Szatmár megyében a PSD támogatná a liberális jelöltet, míg Maros megyében a PNL támogatná a szociáldemokraták megyei tanácselnök-jelöltjét.

Csütörtök este azonban Ciprian Dobre, a PNL Maros megyei elnöke bejelentette, hogy minkét kormánypárt saját jelölttel pályázza meg Marosvárhely polgármesteri tisztségét és a Maros megyei tanács elnöki tisztségét is, mert „a PSD nem csatlakozott a közös jelöltállítás projektjéhez”.

A 34 tagú Maros megyei önkormányzatban az RMDSZ-nek jelenleg 16 képviselője van. A legutóbbi népszámláláson a megye 518 ezer lakosa közül 165 ezer (31,8 százalék) vallotta magát magyarnak. A 330 ezres Szatmár megyében 28,3 százalékos a magyar lakosságarány.

A két erdélyi megye tanácselnöki, illetve a megyeszékhelyek polgármesteri tisztségének elnyerését (megőrzését) az egyfordulós önkormányzati választási rendszer tette lehetővé az RMDSZ számára. A tisztségeket ugyanis mindenütt a legtöbb voksot összesítő jelölt szerzi meg, akkor is, ha nem kapja meg a voksok több mint felét. A korábbi kétfordulós rendszerben a második fordulóban Erdélyben többnyire az etnikai arányok döntöttek, a román pártok ugyanis a legtöbb helyen összefogtak az RMDSZ versenyben maradt jelöltje ellen.

Kapcsolódó írásaink