Orbán Viktor: A Salvini elleni per a baloldal, sőt „egész Európa szégyene”
ĀAz egyik Liga-vezető szerint „a Patrióták az egyetlen alternatíva és az utolsó remény Európában”
ĀAz egyik Liga-vezető szerint „a Patrióták az egyetlen alternatíva és az utolsó remény Európában”
ĀEz a frakció a „brüsszeli elit” alternatívája az elemző szerint
Ā„Se többet, se kevesebbet, mint amennyi jár”
ĀAz EP a szeptember 16-i ülésén megállapította a képviselői hely megüresedését
ĀA migráció elleni küzdelemben is fontos partnerek lehetnének az új irányt képviselő politikusok
ĀA párt alapszabályát az Európai Politikai Pártok és Európai Politikai Alapítványok Hatósága vizsgálja
ĀAz Európai Bizottság szerint északi szomszédunknál is problémás a korrupció elleni küzdelem
ĀDeutsch Tamás, a képviselőcsoprt vezetője három szakbizottság munkájában vesz részt
ĀMivel az első körben csak 11 jelölt tudott abszolút többséget szerezni, második fordulót is tartottak, amelyen megválasztották a maradék három alelnököt is
ĀAz Európai Bizottság bejelentette, hogy bojkottálni fogja a magyar EU-elnökséget
ĀA fideszes politikus a Magyar Nemzetnek mondta el, hogy hétfőn 13 európai párt 84 képviselője 12 tagállamot képviselve hozta létre a képviselőcsoportot
ĀAz európai parlamenti választások eredménye egyértelműen megmutatta, hogy nemcsak szükség van a változásra, hanem egyértelmű a változás iránti vágy is, amint azt maguk az európaiak kifejezték
ĀA kormánypárt szerint a háborúnak nincs megoldása a csatatéren
ĀA jobboldali párt nem tartja kizártnak, hogy végül csatlakozik a Hazafiak Európáért pártszövetséghez
ĀAz új pártszövetség alaposan felbolygathatja az Európai Unió jobboldali térfelén az erőviszonyokat
ĀÉvtizedek óta nem volt ilyesmire példa
ĀElstartolt a patrióta hordozórakéta, üzente a miniszterelnök - Babis szerint olyan programra van szükség, amilyet a választóknak ígértek - Kickl: Hazafias szövetség jött létre Európa jövőjéért
ĀOlyan irányba tereljük az európai politikát, amely nemzeteinket szolgálja, olvasható a Patrióta Kiáltványban
ĀA magyar elnökségi prioritások az európai választói akaratot tükrözik
ĀAz EP-ben több mint húsz százalékkal nőtt a szuverenista, jobboldali, konzervatív képviselők száma
ĀKaja Kallasról is sajátos véleményt formált Putyin szóvivője
ĀA Szociáldemokrata Párt (PSD) négy év után visszahódította vezető szerepét
ĀJogorvoslati kérelem nem érkezett
ĀCsaknem 60 százalékos részvétel mellett zajlott a választás
ĀA francia államfő megerősítette, hogy kitölti mandátumát 2027 májusáig
ĀCsoboth Kevin visszaadta a reményt a magyar válogatottnak
ĀA parlamenti választások legnagyobb esélyese az európai választáson is győzelmet arató Nemzeti Tömörülés