Gazdaság

Öntsünk tiszta vizet a pohárba a reptérrel kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium mindezeken túlmutatóan ismételten mindenki figyelmét felhívja, hogy mellőzze a hamis és tévútra vezető információk közlését

Tegyük rendbe a számokat a reptér ügyében – áll a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtöki közleményében.

Öntsünk tiszta vizet a pohárba a reptérrel kapcsolatban
Jelenleg a Liszt Ferenc reptéren keresztül több mint 130 légikikötővel áll közvetlen összeköttetésben hazánk
Fotó: MH-archív/Papajcsik Péter

A közlemény szerint több mint egy éves intenzív tárgyalássorozatot követően 2024. június 6-án aláírásra került a Budapest Airport Zrt. adás-vételi szerződése. A tranzakció során 80 százalékos tulajdonrészt szerzett a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. a Budapest Airport Zrt-ben, a francia Vinci Airports pedig 20 százalékot. A vételár pro ráta került kifizetésre. A továbbiakban az üzemeltetésért a Vinci Airports felel a magyar állam stratégiai iránymutatásával.

A kormány kijavítva a Gyurcsány-kormány történelmi hibáját, visszaszerezte a repteret, ami közel húsz év után került újra magyar tulajdonba. A reptér visszaszerzése a magyar szuverenitás újabb nagy győzelme. Ennek ellenére továbbra is jelennek meg tényszerűtlen, az igazságtól távol álló, dezinformációt tartalmazó írások a visszavásárlás kapcsán, amelyek tárgyi tévedéseken alapulnak – írták.

A Budapest Airportban megvalósuló állami jelenlét óriási szinergiákat rejt magában, a megvalósított befektetéssel tudjuk elősegíteni a repülőtér megfelelő fejlesztését és annak irányát. Ahogyan több sajtóorgánumnál is részletes kifejtésre került, a magyar állam nem üzemelteti a repülőteret, hanem pénzügyi és stratégiai befektetőként van jelen, aki emellett az eszköz megfelelő fejlesztését is megköveteli. A Vinci Airports üzemeltet, az üzemeltetéshez szükséges megfelelő jogkörök mellett. Az előző üzemeltetőnek mindössze négy-öt repülőtér állt az üzemeltetése alatt, míg a Vinci Airports globális szereplő, és több mint 70 repülőteret üzemeltet 14 országban, világszínvonalon. Az ilyen mértékű tapasztalat új szintre tudja emelni a budapesti repülőtér működését – hangsúlyozta az NGM.

A repülőtér pillanatnyilag nagy ívű fejlesztések előtt áll. Egy repülőtér fejlesztése esetében két irányról beszélhetünk, az egyik a kereskedelmi bevételek növelése, a másik a főtevékenységhez kapcsolódó, – vagyis az utasszám növeléséhez köthető fejlesztések megvalósítása, amellyel az utasforgalom belátható időn belül 20 millióra emelkedhet – tették hozzá.

Amennyiben a repülőtér EBITDA fókuszú eredményességét szeretnénk értékelni, a 2019-es és 2024-es éveket kell alapul venni, mivel a köztes évek a COVID-járvány miatt torzított képet mutatnak. A 2019-es auditált konszolidált EBITDA 254 millió euró volt, ami azt jelenti, hogy közel 16,5 szeres EBITDA értéken került megvásárlásra a reptér, viszont jelenleg a piacon jól megfigyelhető, hogy jellemzően a 18-22 szeres értéken cserélnek gazdát a repülőterek. Számításaink szerint az elmúlt, torzítástól mentes években a repülőterekben történő többségi tulajdonszerzés során a felek által elfogadásra került vételárak mediánja az EBITDA 20,6 szerese. A teljesség igénye nélkül példaként említhetjük a koppenhágai repülőteret (19,8 szoros), a London Gatwick repülőteret (19,9 szeres), és a lyoni repülőteret (21,2 szeres), vagy akár a leeds bradford repülőteret (26,4 szeres) – fejtette ki az NGM.

Mindez arra mutat rá, hogy a Budapest Airport piaci áron került visszaszerzésre. Ezt tükrözi az is, mint az a Vinci Airports közleményében is látható, hogy a részesedésekért fizetett vételár pro ráta módon lett kiegyenlítve. Összegszerűen ez azt jelenti, hogy a magyar állam 80 százalékos részesedésért 2,48 milliárd eurót, míg a Vinci 20 százalék részesedésért 620 millió eurót fizetett – írták.

Egy ilyen tranzakció természetéből fakadóan, a meglévő nemzetközi banki és befektetési konzorciummal is megállapodást kellett kötni, mely tárgyalási folyamat során a hitelezők 100 százaléka igennel szavazott a Vinci Airports és a magyar állam egyidejű jelenlétére a befektetésben. Ez azt mutatja, hogy a nemzetközi befektetői közösség a Vinci és a magyar állam megfelelő együttműködést alakított ki, és a hitelezők a részletes vizsgálataik alapján arra jutottak, hogy a pénzük jó helyen van, ez egy jó befektetői együttműködés, melynek köszönhetően a repülőtér kiemelkedő fejlődést és jövedelmezőséget fog mutatni – áll a közleményben.

A Nemzetgazdasági Minisztérium mindezeken túlmutatóan ismételten mindenki figyelmét felhívja, hogy mellőzze a hamis és tévútra vezető információk közlését. Július elején, mint ahogy az korábban jelzésre került, a francia partnerrel közösen nemzetközi sajtótájékoztatóra kerül sor, amelyen a tranzakciót érintő és a reptér jövőjére vonatkozó tervek is részletesen bemutatásra kerülnek – írta az NGM.

Kapcsolódó írásaink