Raisz Anikó a realitásra hívta fel a figyelmet a zöld átállás kapcsán
ĀKérdés, hogy az európai gazdaság versenyképes marad-e
ĀKérdés, hogy az európai gazdaság versenyképes marad-e
ĀSzijjártó Péter megnevezte a legfontosabb gazdaságpolitikai feladatot
Ā„A szolidaritási adó nem ellentétes az alaptörvénnyel”
ĀSzijjártó Péter valódi diverzifikációról beszélt
ĀA következő öt évben 50 ezerrel több lakás épülhet meg
ĀNavracsics Tibor szerint Budapest küzd a legnagyobb népességvesztéssel
ĀBódis László kiemelte, fontos az innováció támogatása
ĀSzijjártó Péter új beruházást adott át
ĀVarga Mihály a magyar gazdaság helyzetéről adott jelentést
ĀA nemzetgazdasági miniszter szerint minden válságra másképpen kell reagálni
ĀZsigó Róbert bejelentette: szükség esetén szélesítik az érintett termékek körét
ĀA munkanélküliségi ráta még mindig kedvező
ĀAkiknek szükséges, 12 hónapos képzésekre is jelentkezhetnek
ĀSteiner Attila szerint a teljes belföldi energiatermelésben elérte a 25 százalékot
Ā„A Brüsszel okozta gazdasági hátrányokat el kell hárítani”
ĀA Századvég szerint azonban még mindig erős a háború okozta bizonytalanság érzete
ĀSzijjártó Péter szerint az európai vesszőfutásnak megvannak a következményei
ĀMeghaladta a 100 milliárd forintot a pályázatok összértéke
ĀSzijjártó Péter szerint az űrprogram elengedhetetlen része a magyar gazdaságnak
ĀÖkrös Oszkár az agrártársadalom elöregedésére hívta fel a figyelmet
ĀMagyarország megállapodás kötött az Egyesült Államokkal
ĀA kormány számára a magyar családok az elsők
ĀA kormány célja a kiskereskedelmi forgalom növelése