Gazdaság
A szervezet működését védheti a távmunka
Leginkább a szellemi, irodai munkakörök esetében rendelhetik el az otthoni munkavégzést, a Századvég által megkérdezett cégek fele tudja ezt megtenni

A Századvég felmérése szerint a vállalkozások több mint fele mondja azt, hogy egyáltalán nem megoldható náluk a távmunka, míg a cégek majdnem felénél ez részben vagy teljesen megoldható. Leginkább azokban a munkakörökben oldható meg, ahol nem szükséges a személyes jelenlét vagy az valamilyen online csatornára tehető át, a gyártásban vagy hagyományos kereskedelemben, illetve vendéglátásban nincs rá lehetőség – mondta el lapunk megkeresésére Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. makrogazdasági üzletágának vezetője. Kifejtette, leginkább a szellemi, irodai munkakörök azok, ahol a cégek élni tudnak vele. Hátrányként említette a nehezebb kooperációt a munkatársak között, és az esetlegesen alacsonyabb hatékonyságot, azonban amennyiben a járvány intenzívebb szakaszában van, többen élnek a távmunka lehetőségével.
Regős Gábor szerint az otthoni munkavégzés lassíthatja ugyan valamelyest a járvány terjedését, sokkal inkább azonban azt a célt szolgálja, hogy az egy területen dolgozók ne betegedjenek le egyszerre, ne álljon le az adott szervezeti egység működése.
Kérdésünkre elmondta még, gazdasági hatáson belül a távmunka irodapiacra gyakorolt hatása nem egyértelmű. Az egyik oldalról, ha kevesebben vannak bent az irodában, az azt eredményezné, hogy elegendő kisebb terület is, a másik részről azonban a bent lévők igénylik a nagyobb teret, egymástól a nagyobb távolságot. Vélhetően a cégek sem reagálnak olyan gyorsan a változásokra, hogy ebből már egyértelmű következtetést le lehessen vonni az irodaépületekre vonatkozóan. Az üzemanyag-használatot egyértelműen csökkenteni tudja az otthoni munkavégzés – bár az októberi kiskereskedelmi adatokon ez nem annyira látszik.
A szokatlanul magas növekedés után elérte a forgalom a vírus előtti szintjét. Ebben persze szerepe lehet annak is, hogy az erősödő járvány miatt többen mennek dolgozni saját autóval – tette hozzá Regős Gábor. Az üzemanyag azonban csak csekély befolyással, a kereskedelmen keresztül jelenik meg a GDP-ben, hiszen jellemzően importból származik. A GDP-re gyakorolt hatás vélhetően csekély, hiszen áramot a számítógép ugyanúgy fogyaszt, nagyságrendi eltérés ebből nem származhat. Talán a fűtés költsége lehet nagyobb, hiszen a félig tele irodát ugyanúgy kell fűteni, viszont ekkor az otthoni, irodának használt helyiség(ek) fűtése is szükséges.