Gazdaság

Nem jár útdíjemeléssel az autópálya-koncesszió

A gyorsforgalmi úthálózat az államé, az is marad, és azok az új elemei is az állami tulajdont gyarapítják majd, amelyek kivitelezésére vállalást tesz a leendő nyertes

Az állam 35 évre koncesszióba adna mintegy kétezer kilométeres autópálya-hálózatot, a koncesszió magában foglalja a felújítást, az üzemeltetést, a fenntartást és a bővítést is. Az erről szóló felhívást a Nemzeti Koncessziós Iroda tette közzé még a múlt héten az Európai Unió közbeszerzési közlönyében.

Nem jár útdíjemeléssel az autópálya-koncesszió
Fotó: NIF

Az a különbség a 2010 előtti koncessziók és a mostani kiírás között, hogy itt nem devizaalapú, hanem forintalapú szerződést kell vállalnia a győztesnek, és a kockázatok nagy részét is neki kell viselnie – mondta tegnap Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke a Karmelita kolostorban tartott háttérbeszélgetésen. A projekt 1662 kilométeres koncessziós alaphálózatot érint, és ezenfelül 381 kilométeres opcionális részt is tartalmaz.

A projektben a koncessziós alaphálózatra összesen 545 kilométer útszakaszra tervezési tevékenységet, illetve 273 kilométer útszakaszra bővítési tevékenységet kell végezni, 272 kilométer útszakasz kiépítését kell teljesíteni, továbbá 1662 kilométer gyorsforgalmi út üzemeltetését és karbantartását kell vállalni.

A koncesszió keretében kerül sor az M1 és M7-es autópályák sávbővítésére és egy teljesen új útszakasz megépítésére, amely az M1-es autópályát Székesfehérvár és Kecskemét érintésével köti össze az M5-ös autópályával. Az eljárás a kormány magyarországi úthálózat-fejlesztésével kapcsolatos stratégiájának egyik eszköze. Célja, hogy a magyar autópályák érjék el az országhatárt, minden megyeszékhely közvetlenül elérhető legyen gyorsforgalmi útról, és az ország lényegében bármelyik pontjáról harminc perc alatt elérhetővé váljon a gyorsforgalmi hálózat.

Rogán Antal azt is elmondta, a tavaly zárult európai uniós fejlesztési ciklust követően a gyorsforgalmi úthálózatok fejlesztésére felhasználható uniós források nem vagy csak korlátozottan állnak majd rendelkezésre. Erre tekintettel született döntés arról, hogy a stratégiai célok elérése érdekében a Magyar Állam koncessziós eljárást ír ki a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésére.

A kormány a következő szempontokat határozta meg: az úthasználatért fizetendő díj fedezze a beruházás költségeit, a koncesszió bevezetése ne járjon az útdíj mértékének növekedésével, a lehető legrövidebb idő alatt váljon teljessé a hazai gyorsforgalmi úthálózat úgy, hogy a költségek ne növeljék az államadósságot. Fontos tudni azt is, hogy a koncesszió nem jár az állami tulajdon elidegenítésével.

A korábbi baloldali kormány által véglegesített M5-ös koncessziós eljárással kapcsolatban szükséges rögzíteni, hogy míg annál nem került sor uniós, nyilvános közbeszerzési eljárás lefolytatására, addig a most kiírt beszerzés nyilvános, kétszakaszos, uniós eljárásrendben lefolytatandó koncessziós beszerzési eljárás transzparens és valós versenyt tesz lehetővé. Lapunk kérdésére Rogán Antal elmondta: azért harmincöt év a koncesszió hossza, mert ez a törvényi maximum, az autópályák üzemeltetése és tíz éven belül a szükséges bővítések megvalósítása pedig sem a műszaki megoldások, sem a kivitelezések időtartamát tekintve nem tekinthető extrém módon hosszúnak.

Kapcsolódó írásaink