Gazdaság

Rugalmasabbá válhat a távmunka szabályozása

A kormány célja, hogy minél korszerűbb szabályozással segítse elő a nem hagyományos foglalkoztatási formák terjedését, ami a munkáltatók és munkavállalók érdeke is – mondta Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára közölte, a koronavírus-járványban nyert tapasztalatok alapján a távmunka számos területen bevált és egyaránt előnyös a munkaadók és a foglalkoztatottak számára. Mivel e megoldás segíti a munkahelyek védelmét, és hozzájárul a foglalkoztatás növeléséhez, széles körű egyeztetések kezdődtek a gazdaság szereplőivel a távmunka szabályainak módosításáról, a törvényi szintű változtatások már ősszel az országgyűlés elé kerülhetnek.

Bodó Sándor elmondta, a technika fejlődésének köszönhetően egyre népszerűbbé váltak a nem hagyományos foglalkoztatási formák, amelyek jelentősége a vírushelyzet idején hatványozottan megnőtt. A jogszabályi környezetnek igazodnia kell a gazdasági, társadalmi kihívásokhoz és a munkaerőpiac változásaihoz, a távmunka szabályozása a foglalkoztatás növelése érdekében is időszerűvé vált.

A tervek között szerepel a távmunka fogalmának kiterjesztése, a munkáltató és munkavállaló közötti megállapodás új alapokra helyezése, ami mindkét fél érdekeinek érvényesítését segítheti. A munkavégzés helye a munkavédelmi előírások betartása mellett szabadon választhatóvá válna. A későbbiekben a távmunka akár részlegesen, a felek megállapodása szerint a munkanapok egy részében is megvalósulhatna.

Objektum doboz

A szabályozás lehetőséget biztosítana arra, hogy a munkáltató távmunkavégzés esetén hozzájáruljon a munkavállaló költségeihez, a szükséges eszközök beszerzéséhez, akár kedvezményes adózási feltételek mellett. A cégeknek a tevékenységi köreiket, működési sajátosságaikat, a dolgozóik munkakörét figyelembe véve érdemes a távmunka mellett dönteniük, amennyiben ez nem jelent gátat a munkavállalónak feladatai elvégzésében.

A kormány elkötelezett a munkahelyek megtartása mellett, amelyet az eredményes gazdaságvédelmi intézkedések mellett rugalmas munkajogi szabályozással is kész támogatni.

Kapcsolódó írásaink

Küszöbön az újabb kamatvágás

ĀHétindító. Az euróövezet piacát leginkább az uniós csúcstalálkozó és annak utóélete alakítja a hét első felében, nem utolsósorban pedig az euró árfolyamát is meghatározza