Életmód

Az alkohol, amely tönkreteheti az agyat

Nemi szervi rákot okozhat

A vodka túlzott mértékű fogyasztása nemi szervi rákot okozhat – mondta a News.ru-nak az Állami Pedagógiai Egyetem orvosi karának egyik tanára, Alekszandr Umnov, számol be a Sports.kz.

Az alkohol, amely tönkreteheti az agyat
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/dpa Picture-Alliance/dpa-Zentralbild/Soeren Stache

Megjegyezte, hogy ez az ital kivétel nélkül a test minden szervére és szövetére hatással van.
„A vodka az összes emberi szövetre és szervre hatással van. A vodkával visszaélő ember ritkán éli meg az ötven évet. Ez férfiakra és nőkre egyaránt vonatkozik. A vodka tönkreteszi az agyat, a májat, a vesét, a hasnyálmirigyet. Emellett az alkoholizmus okozta, hormonális zavarok miatt a nemi szervek rákos megbetegedését idézi elő” – magyarázta Umnov.

A szakértő emlékeztetett arra, hogy a vodka erős rákkeltő, és rosszindulatú daganatok kialakulását idézi elő minden olyan szervben és szövetben, amellyel kölcsönhatásba lép. A szakember hangsúlyozta, hogy a kockázati csoportban elsősorban a hasnyálmirigy, a gyomor, a nyelőcső és a máj van.

Kapcsolódó írásaink