Életmód
Saját kézzel is készíthetünk egyedi dísztárgyakat
Műanyag kanál, sok műanyag kanál
Nem csupán evésre lehet felhasználni a műanyagból készült evőeszközöket, néhány mozdulattal látványos elemeivé válhatnak az enteriőrnek. A gyertyatartótól a tükörkeretig változatos módokon készíthetünk belőlük dísztárgyakat.
A romantikus hangulatot megidéző mécses elkészítéséhez mindössze hat hozzávalóra van szükségünk: műanyag kanalakra, kartonpapírra, ollóra, ragasztóra, fújós festékre, és természetesen elemes teamécsesre.
Első lépésként vágjunk ki a kartonból egy tetszőleges nagyságú kört: ez lesz a mécsesünk alapja. A kanalak szárait távolítsuk el az ollóval, majd körkörösen ragasszuk fel őket az alapra!
Az, hogy milyen dús szirmú lesz a végeredmény, csak rajtunk múlik. A ragasztó száradása után fújjuk le a kívánt színre! Utolsó lépésként helyezzük a középpontba az elemes mécset, kapcsoljuk le a villanyt, és gyönyörködjünk munkánk végeredményében!
Ugyanezen módon dekoratív tükörkeretet is készíthetünk, annyi különbséggel, hogy egy nagyobb alapra helyezzük fel a kanalakat, és a középpontba ragasszunk egy tükröt.
Családi emlékek őrzője
Következő ötletünkkel kicsit beinvitáljuk a természetet az otthonunkba. A szabad levegőn sétálva gyűjtsünk be két faágat és esetleg pár levelet. A méretről annak fényében döntsünk, hogy mekkora hely áll rendelkezésünkre a képkerethez. Ezeken kívül még szükségünk lesz egy guriga vastag spárgára, valamint egy ollóra.
Rendkívül egyszerű a dolgunk: a két fadarabot kössük össze a képen látható módon, applikáljunk rá akasztót, és készen is vagyunk. A spárgára csipeszelve számtalan fotót kitehetünk. Ha kedvünk tartja, színesíthetjük falevelekkel is a képtartót.
Kartondoboz újragondolva
Rendszerezni szeretnénk holmijainkat, de sokalljuk a boltokban kapható dobozok árát? Készítsük el saját magunk!
Fillérekből, de talán még ingyen is be tudunk szerezni egy-egy jó kiállású kartondobozt. Némi textilre, ragasztópisztolyra, és rusztikus kenderkötélre van még szükségünk a művelethez.
Alulról haladva ragasszuk fel szorosan a kötelet a dobozra úgy, hogy a tetejéből hagyjunk szabadon 5-10 centimétert. Textillel, ami például egy párnahuzat is lehet, béleljük ki a tárolót, széleit húzzuk rá a külső, szabadon hagyott oldalakra. Ragasztóval rögzítsük ezt is! A maradék kötélből füleket is helyezhetünk rá.