Egészség

Az air fryerek egészségügyi mellékhatásai, melyekről senki nem beszél

Az akrilamid a szervezetben potenciálisan rákkeltő anyagokká alakulhat

Az utóbbi időben igazán felkapott lett a forró levegős sütő. Az air fryer segítségével valóban egészségesebb ételek készülhetnek, ám ennek a módszernek is megvannak a hátrányai – írja a Mindmegette.

Az air fryerek egészségügyi mellékhatásai, melyekről senki nem beszél
Ha nem figyelünk kellően a használatára, akár daganatot is előidézhet (képünk illusztráció)
Fotó: AFP/NurPhoto/Joan Cros

A forró levegős sütők népszerűsége, úgy tűnik, töretlen, annak ellenére is, hogy például a fogyasztásuk miatt csak kis adagokat érdemes sütni bennük. Bár alapvetően tényleg jobb módszer air fryer készülékben sütni, mint a mikróban vagy olajban, ennek a módszernek is lehetnek egészségügyi kockázatai. Összegyűjtöttük, mi mindenre kell odafigyelni, hogy elkerüljük ezeket.

Air fryer: veszélyesen magas hőmérséklet

Az air fryer egyik legnagyobb csapdája, hogy bár olajat nem vagy alig használunk, a sütéshez gyakran 180–200 °C-os hőmérséklet szükséges. Ilyenkor akrilamid nevű vegyületek keletkeznek, főleg keményítőben gazdag ételekben, például burgonyában vagy gabonaalapú termékekben.

Az akrilamid a szervezetben potenciálisan rákkeltő anyagokká alakulhat, és bár az eddigi kutatások nem adnak egyértelmű bizonyítékot az emberi egészségre gyakorolt hatásáról, az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) is arra figyelmeztet, hogy célszerű a bevitelét minimalizálni. A sült krumpli barnás színe és ropogós héja épp ennek a folyamatnak a jele.

Vitaminveszteség a hosszan tartó sütés során

Az air fryerben az ételek nemcsak vizet, hanem értékes tápanyagokat is veszíthetnek. A hosszabb sütési idő és a magas hőmérséklet miatt főleg a vízben oldódó vitaminok (például a C-vitamin és bizonyos B-vitaminok) bomolhatnak le. Ez persze nem jelenti azt, hogy az így készült étel értéktelen lenne, de érdemes változatos módon elkészíteni az alapanyagokat: néha párolva, máskor nyersen vagy hagyományos sütőben, hogy a lehető legtöbb tápanyaghoz jusson a szervezet.

Rejtett kockázat: túlevés és súlygyarapodás

Az egyik legvonzóbb érv az air fryer mellett, hogy szinte olaj nélkül lehet benne „bűntudatmentes” ételeket készíteni. Igen ám, de épp emiatt könnyen becsapjuk magunkat: hajlamosak vagyunk nagyobb adagokat elfogyasztani, mondván, hogy úgysem hizlal. A valóságban viszont a kalóriák ugyanúgy összeadódnak, és ha a mennyiséget nem kontrolláljuk, könnyen súlygyarapodás lehet a vége.

Mire figyeljünk, ha air fryert használunk?

  • Ne süssük túl az ételeket!

A túl sötétre pirított krumpli vagy hús több akrilamidot tartalmazhat.

  • Változtassunk a sütési módokon!
    Ne mindig ugyanúgy készítsük az alapanyagokat, így kiegyensúlyozottabb lesz a vitaminbevitel.
  • Figyeljünk az adagokra!

Az „egészségesebb” jelző ne legyen mentség a túlevésre.

  • Tisztítsuk rendszeresen a készüléket!

Az odaragadt ételmaradék újrasütve szintén káros vegyületeket eredményezhet.

A forró levegős sütő valóban praktikus találmány, amely segíthet csökkenteni az olajfogyasztást, és egyszerűbbé teheti az egészségesebb étkezést. De ahogy minden konyhai eszköznél, itt is érdemes mértéket tartani, és tudatosan figyelni a veszélyekre: a magas hőmérséklet okozta akrilamid képződésre, a vitaminveszteségre és a túlzott adagokra.

Kapcsolódó írásaink