Egészség
Rozmaringgal az Alzheimer ellen
A fűszerkertek kedvelt lakója meglepő gyógymóddal szolgálhat egy friss tanulmány szerint

A kutatók már egy ideje vizsgálják az úgynevezett karnozinsav hatásait, amely nagy koncentrációban található meg a rozmaringban. Azt már a korábbi kutatások is igazolták, hogy ez a vegyület jótékonyan hat agyunk egészségére, azonban stabil formában még nem sikerült szintetizálni.
Egy kaliforniai kutatócsoport azonban most sikeresen szintetizálta a karnozinsavat, majd pedig sikeresen is tesztelték annak hatásait egereken.
A tesztek során az állatokon nagy mértékű neuronaktivitást, valamint a belső gyulladások csökkenését is megfigyelték. A feltételezések szerint az utóbbi nagy jelentőséget játszhat az Alzheimer-kór kialakulásában.
A szakemberek reménye szerint a gyulladáscsökkentő hatás a jövőben más, ezzel az állapottal összefüggésbe hozott betegségek esetén is hatékony kezelést kínálhat majd.