Egészség

Van még egy „májunk” – csak nem tudunk róla

Tisztítóközpont a belekben

Kiderítették a tudósok, hogy az embernek van még egy mája. Igaz, nem ott és olyan formában kell elképzelni, ahol eddig ismertük – hanem sokkal inkább a beleinkben „lakik”.

Van még egy „májunk” – csak nem tudunk róla
Hamburger: nem túl egészséges, de a máj – és immár tudottan a mikrobáink is – jó eséllyel megbirkózik vele
Fotó: AFP/Hans Lucas/Riccardo Milani

Megdöbbentő felfedezést tettek a Cell Host & Microbe folyóiratban publikáló tudósok. A jelző nem véletlen, hiszen a szakemberek egy extra májat fedeztek fel a szervezetünkben – írta meg a Sports.kz. Mint olvasható, a kutatócsoport több mint száz különböző bélmikrobát elemzett, és azonosította azokat, amelyek a leghatékonyabbak az élelmiszerek szerves anyagainak lebontásában.

A tudósok felfedezték, hogy egy ilyen baktériumban legkevesebb húsz különböző gén található, amelyek ugyanazt a funkciót látják el, mint amelyet a máj. A kísérlet azt is kimutatta, hogy a bélmikrobák megváltoztathatják a vércukorszintet, és befolyásolhatják a bennünk lévő glükóz értékét.

A tudósok aláhúzták, eddig úgy gondolták, hogy az anyagcsere-funkciók nagy részéért a máj felel, ám most kiderült, hogy a beleink mikrobái is képesek hasonló műveleteket végrehajtani.

Kapcsolódó írásaink