A csontritkulás kezelése és tünetei

A csontritkulást fontos elkülöníteni a csontot érintő egyéb anyagcsere-betegségektől, többek között a csontlágyulástól (osteomalacia) és a mellékpajzsmirigy túlműködésétől (hyperparathyreosis).

A csontritkulás két leggyakoribb előfordulási formája az életkorral járó – változókori (postmenopauzális) és időskori (szenilis) – csontritkulás. Az eseteknek csak kis hányada tartozik az ún. másodlagos csontritkuláshoz, amelynek fő jellemzője, hogy egyéb betegségek tüneteként jelentkezik, vagy bizonyos gyógyszerek (pl. egyes kemoterápiás szerek) mellékhatásaként jelenik meg. A csontritkulás előfordulásának gyakorisága az életkorral nő, ezért Magyarországon a társadalom idősödése következtében a csontritkulás ma már népbetegségnek számít.

Csontritkulás főbb tünetei

A csontritkulás hosszú ideig észrevétlen marad, mivel kezdetben nem okoz panaszokat. Gyakran csak az első, kisebb ütődés vagy elesés következtében létrejövő csonttörés figyelmeztet a csontozat rossz állapotára. Gyakran egy csuklótörés vagy csigolya-összeroppanás jelzi a csontritkulást, ilyenkor egy-két éven belüli combnyaktörés is bekövetkezhet. A tartós hátfájdalom pedig a csigolyák összeroppanásának (kompressziós csigolyatörés) következménye lehet.

Csontritkulásra utalhatnak az alábbi panaszok:

• tartós mozgásszervi fájdalmak,
• a gerinc fokozatos meggörbülése,
• a testmagasság jelentős csökkenése,
• bármely csont törése kis erőbehatásra,
• más okkal nem magyarázható csigolyatörés,
• más okkal nem magyarázható hasi panaszok,
• a háton karácsonyfa rajzolatú bőrredők megjelenése.

Fontos tudni, hogy a fenti tüneteket más betegségek is okozhatják.

Mikor forduljon orvoshoz?

Mivel a csontritkulás hosszú évekig tünetmentes, a betegséget sokszor csak a panaszok megjelenésekor ismerik fel, ezért a csontritkulásra hajlamosabb személyeknek érdemes mielőbb csontritkulás-szűrővizsgálatra jelentkezniük a háziorvostól kapott beutalóval.

Csontritkulás diagnosztizálása

A kivizsgálás osteoporosiscentrumban vagy reumatológiai szakrendelésen történik. A diagnózis az általános betegvizsgálaton, valamint egyéb műszeres és képalkotó vizsgálatokon alapul. A kivizsgálás első lépése a kórelőzmény felvétele, az életmód feltérképezése és ennek kapcsán a legfontosabb kockázati tényezők meghatározása. Ezt követi a fizikális betegvizsgálat, amely során a kezelőorvos rögzíti a beteg aktuális testméreteit, korábbi legnagyobb testméretét, a kinyújtott karok közötti fesztávolság és a testmagasság hányadosát, valamint a csontritkulásra utaló fizikális jeleket.

A csontritkulás diagnózisának felállításához alacsony energiájú röntgensugárzással végzett képalkotó eljárás, az ún. csontdenzitometria- (DEXA-) vizsgálat elvégzése is szükséges. A mérés helye elsősorban az ágyéki gerinc, a csípőtájék, illetve az alkar, a sarok és a kézujjak. A vizsgálat nem jár fájdalommal, biztonságos, és mindössze öt–tíz percig tart.

A mért csontsűrűséget az egészséges fiatalok átlagértékéhez hasonlítják, a különbséget a fiatal populáció normálértékének szórásában (SD) fejezik ki. Ez az ún. T-score, amelynek értéke az optimális csonttömeg átlagértékétől mért eltérést mutatja.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint az alábbi diagnosztikus kategóriák állíthatók fel a kapott T-score-érték alapján:

• a T-score nagyobb, mint –1,0 SD: egészséges csontozat;
• a T-score –1,0 és –2,5 SD közötti: mérsékelten csökkent csonttömeg (oszteopénia);
• a T-score kisebb, mint –2,5 SD: csontritkulás;
• a T-score kisebb, mint –2,5 SD és csontritkulás miatt legalább egy alkalommal már megtörtént csonttörés esetén: súlyos csontritkulás.

A csontritkulás súlyosságának és előrehaladottságának meghatározásában, valamint az egyéb betegségektől történő elkülönítésében további támpontot ad a gerinc és a kéz, valamint a medence, a koponya és a csöves csontok röntgenvizsgálata.

Mindemellett laboratóriumi vizsgálatra, ezen belül a vérszérum kalcium-, foszfor- és kreatininkoncentrációjának és alkalikus-foszfatáz-aktivitásának mérésére, a vizelettel ürített kalcium mennyiségének, valamint a csontanyagcserét befolyásoló egyes hormonok vérszintjének meghatározására is sor kerül.

Csontritkulás kezelése

A csontritkulás kezelése alapvetően a törések megelőzésére irányul, alapja az elegendő kalcium- és D-vitamin-bevitel. A gyógyszeres terápia megválasztásánál fontos szempont, hogy az érintett csak a valóban szükséges gyógyszereket szedje.

A gyógyszerelés meghatározásához a kezelőorvos – az ismert kockázati tényezőkön és a fent említett T-score-értékeken kívül – a beteg ún. FRAX- (Fracture Risk Assessment Tools) kockázatát is vizsgálja. A FRAX egy olyan, nemzetközi szinten – Magyarországon is – alkalmazott pontrendszer, amely a beteg különböző kockázati tényezőivel kapcsolatos veszélyeztetettségét együttesen értékeli. Segítségével kiszámolható a csípőt érintő törés és a 10 éven belüli, általános csonttörés kockázatának valószínűsége.

Teendők csontritkulás esetén

A felismert csontritkulás romlásának megakadályozásához elengedhetetlen, hogy a beteg pontosan a kezelőorvosa utasításai szerint szedje a gyógyszereit, és tartsa be az életmódra vonatkozó tanácsokat.

Különösen fontos odafigyelni az eleséshez, kisebb balesetekhez vezető egyéb tényezőkre is, mint amilyen a megromlott látás, a nyugtatók szedése vagy a szédülés. A beteg otthonában célszerű akadálymentesítést végezni, kiiktatni a csúszós felületeket. Az életkörülmények ily módon történő átalakítása már önmagában 50 százalékkal csökkenti a törési kockázatot.

Törekedni kell a naponta legalább 30 percnyi szabad levegőn való tartózkodásra. Ősztől tavaszig pótolni kell a D-vitamint, mivel Magyarország földrajzi elhelyezkedése miatt ebben az időszakban nem jut a szervezet a D-vitamin szintéziséhez szükséges elegendő napfényhez.

Az alkoholfogyasztás csak kis mennyiségben megengedett, a dohányzást pedig feltétlenül tanácsos abbahagyni – ehhez a háziorvostól lehet segítséget kérni.

Rendkívül fontos az előírt gyógytorna folyamatos végzése, aminek köszönhetően már néhány hét elteltével is javulhat a csontritkulásban szenvedő beteg fizikai teljesítőképessége és életminősége. A torna hatására enyhül a beteg mozgásszervi fájdalma, és ezzel párhuzamosan csökkenthető a szedett fájdalomcsillapító gyógyszerek adagja. A rendszeres mozgás önmagában is serkenti a csont szerkezetének kedvező átépülését (lásd még: csontritkulás megelőzése).

Csontritkulás lehetséges szövődményei

A csontritkulás következtében kialakult csípőtáji törés vagy combnyaktörés akár közvetlen életveszélyt is jelenthet, de az egyéb csonttörések is jelentős mértékben ronthatják az életminőséget, és növelik a betegség – közvetve – halálos kimenetelének kockázatát. Bár a csípőtáji törést szenvedett betegek kétharmada felépül, 70–80 százalékuk nem képes újra egyedül járni, a mozgáshoz külső segítség, illetve segédeszközök használata szükséges.