Belföld

Kovács Zoltán: Rendben zajlottak az ünnepi rendezvények

A nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzshöz napközben beérkezett információk alapján elmondható, hogy az egész országban a legnagyobb rendben, rendkívüli esemény nélkül zajlottak a március 15-i rendezvények – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára péntek este a Facebook-oldalán.

Kovács Zoltán: Rendben zajlottak az ünnepi rendezvények
Díszünnepség a Múzeumkertben 2024. március 15-én
Fotó: MH/Török Péter

Kovács Zoltán tájékoztatása szerint a rendőrség péntek 18 óráig országosan csaknem 350 rendezvény békés lebonyolítását biztosította.

Az államtitkár bejegyzésében arról számolt be, hogy sok tízezren vettek részt a nemzeti ünnep központi programjain. Hozzátette: a legtöbben – több tízezren – a Nemzeti Múzeumnál tartott díszünnepségen voltak, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet.

A Nyitott Parlament program keretében 10 és 18 óra között közel ötezren látogattak el az Országházba, ahol a Szent Korona mellett a Díszlépcsőházat és a Kupolacsarnokot is ingyenesen tekinthették meg az érdeklődők – zárta bejegyzését az államtitkár.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink