Ferenc József felelőssége a vértanúk haláláért
ĀAz uralkodó tudtával és kezdeményezésére születhettek a halálos ítéletek
Görgei Artúr a nemzet meghurcolt és ünnepelt hőse
ĀGörgei Artúrnak a sorsa az utókornak, ma is aktuális tanulságok, áthallások sorát kínálja
800 év magyar diadalai, amikről nem is hallottunk
ĀInterjú Udvardy Zoltánnal Elfeledett győzelmeink című kötetéről
A magyarságnak ki kell tartania
ĀLázár János: A jövő nem a liberális birodalmaké, hanem a nemzetállami szövetségeké
A magyarságunk közös megélése 1848 legfontosabb öröksége
ĀMárcius 15-én ez az erő mozdult meg
Minden nemzet addig él, amíg misszióját betölti
ĀAz államtitkár szerint a magyarok hősiességét még nem kezdte ki a rozsda
Ünnep: országszerte a legnagyobb rendben zajlottak a rendezvények
ĀA rendőrség szombaton 18 óráig országosan csaknem 400 rendezvény békés lebonyolítását biztosította
Szijjártó Péter: Ma is az 1848-as hősök céljaiért kell küzdeni + VIDEÓ
ĀA külgazdasági és külügyminiszter szombaton Dunakeszin beszélt
Simicskó István: Óriási erő a szabadság és a szuverenitás
ĀMeg kell becsülni a két fontos értéket
A 2020-as évek nemzeti forradalmai éppúgy végigsöpörnek a világon
ĀLázár János rámutatott: ragaszkodni az igazunkhoz nem mindig kényelmes, de végül mindig győzedelmes álláspont
A szuverenitásunkért ugyanúgy kell küzdenünk, mint 1848-ban
ĀKiszelly Zoltán: Habsburg után most a brüsszeli birodalmi központtal kell harcolnunk
Így masíroztak huszáraink a Magyar Nemzeti Múzeumhoz + GALÉRIA
ĀKépek a hagyományos huszármenet útjáról
Az Országház előtt felvonták a nemzeti lobogót + GALÉRIA
ĀA Kossuth-nagydíjat idén Koncz Gábor színművész, rendező, érdemes művész kapta
A valódi Jókai
ĀA 200 éve született írófejedelem élete tényszerűen is rendkívüli helyzeteket hozott, amelyet ő maga tovább színezett lenyűgöző fantáziájával
Potápi Árpád János: A magyar szabadságvágyat sohasem sikerült letörni
ĀKézdivásárhelyen is fegyvert fogtak a székelyek, és a székelyföldi városban öntötték Gábor Áron híres ágyúit, ezáltal a város a szabadságharc egyik hadiipari központjává vált
Átadták a gróf Batthyány Lajos-díjat és a gróf Zichy Antónia-díjat a Fiumei úti sírkertben
ĀLezsák Sándor József Attila-díjas költő, tanár, politikus, Tímár Böske táncművész, táncpedagógus a Csillagszemű Gyermektáncegyüttes egyik alapítója vehette át a díjat
Szijjártó Péter: Az 1848-as forradalom és szabadságharc üzenete összefogásra szólítja a nemzetet
ĀA külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a magyar egy szabadságharcos nemzet
Nap mint nap meg kell küzdeni a szabadságért
ĀA vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke vasárnap Eleméren, Kiss Ernő altábornagy szülővárosában emlékezett
Az aradi vértanúk vére pecsételte meg az elkötelezettséget
ĀZsigmond Barna Pál: A magyar nemzet karakterét meghatározza a szabadság és az önrendelkezés
Az aradi vértanúkra és az első független miniszterelnökre emlékezünk
ĀFelvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az Országház előtt
A hősök útja a mártíromságig
ĀNem véletlenül lett október 6-a az 1848–49-es szabadságharc megtorlásának legkegyetlenebb napja
Az utolsó erőd, az utolsó reménység
ĀKlapka György az engedmények ellenére is hőssé vált a nemzettudatban
Az elfeledett titokzatos erőd átadása Haynaunak
ĀA feltétel nélküli kapituláció is közrejátszhatott a nemzeti emlékezet hiányában
A szabadságharc fegyverletételét tévesen nevezték el Világosról
ĀA kapitulációs döntést valójában nem Görgei Artúr hozta meg, hanem az általa összehívott haditanács
A magyar történelem egyik legjelentősebb csatája
ĀA katasztrofális döntések nyomán bekövetkezett temesvári csatavesztés hatásai napjainkig tartanak
Gyertyaszál helyett
ĀTanítani kéne, hogyan kell egy kereken 175 évvel ezelőtti helyzetképet rögzíteni. Olyan beleéléssel és olyan filmszerű plasztikussággal, ahogyan Illyés Gyula teszi
A segesvári ütközet jelentőségét Petőfi halála adja
ĀBem utolsó csínyével még megakadályozta, hogy az oroszok a Maros-mentén kijussanak a magyar fősereg hátába, az Alföldre
