A Magyar Érdemrend nagykeresztjét kapta Thomas Bach
ĀSulyok Tamás köztársasági elnök adta át az elismerést a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) örökös tiszteletbeli elnökének
A kormány továbbra is a magyar utat követi
ĀLanos Csaba kormány politikai irányvonalának folytonosságát emelte ki
Nem csak a tűzijáték fogja bevilágítani az égboltot
ĀRitka égi jelenség lesz megfigyelhető augusztus 20.-án
Augusztus 20-ra készül a MÁV
ĀMegnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készülnek az nemzeti ünnepre
A német elnök támogatja Litvániát
ĀA litván nemzeti ünnepen Steinmeier meglátogatta az országba telepítendő német páncélos dandár parancsnokságát
Jövőre augusztus 21-ét augusztus 8-án kell ledolgozni
Ā2026-ban összesen négy négynapos, illetve három háromnapos hosszú hétvége lesz
Semjén Zsolt: Érdemes és büszkeség ehhez a nemzethez tartozni!
ĀA miniszterelnök-helyettes szerint a magyar történelemben mindig ugyanaz a kettős feladat állt előttünk
Ingyenes családi programok a Budavári Palotanegyedben
ĀElőadások, kiállítások, zene, tánc, történelmi séták és huszárok várják az érdeklődőket
A magyar szabadság eszméje örök
ĀRévkomáromban megemlékeztek a függetlenségről és annak – máig ható – jelentőségéről
Díszes, színes március 15. szerte Székelyföldön
ĀVáltozatos programokkal, felvonulásokkal ünnepelnek a székelyek
Újabb részletek derültek ki a nemzeti ünnepről
ĀA Millenáris szabadtéri színpadán a műsor és a miniszterelnök beszéde nyilvános
Nyolcezer Kárpát-medencei diák vesz részt az október 23-ai programokon
ĀA Gloria Victis 1956-os emlékünnepség a Rákóczi Szövetség legnagyobb és legemblematikusabb rendezvényévé vált
1956 a feltétlen szabadságvágyról szól
ĀSchmidt Mária úgy vélekedett, hogy semmink sincs, hogyha nem vagyunk szabadok
Schmidt Mária: 1956 jelentősége és üzenete a feltétlen szabadságvágy
ĀHangsúlyozta, semmink sincs, hogyha nem vagyunk szabadok
Rendhagyó történelemórák a Terror Háza Múzeumban
ĀAz 1956-os forradalom és szabadságharc történetének kevésbé ismert vonatkozásait mutatják be
„Szent István király látta, tudta és hitte, hogy nekünk magyarként kell európaiakká válnunk”
ĀZávogyán Magdolna: Erős és önálló magyarság él Európa közepén a 21. században
Európa veszélyben van!
ĀAurel Perca bukaresti érsek: Szent István király ünnepe összeköti múltunkat és közös jövőnket
Koncz Zsófia: Mi, magyarok elkötelezettek vagyunk a béke mellett
Ā„Legnagyobb erényünk az újratervezés képessége”
Beneda Attila: Legyünk büszkék arra, hogy magyarok vagyunk
Ā„Ez a nap hazánk, a szuverén Magyarország születésnapja is”
„Magyarország történelme bizonyítja, hogy a háború nem érdekünk”
ĀGulyás Gergely: Ezer esztendő alatt a magyarok látták a béke évszázadait
Esztergom Szentkirály nevű városrésze nemzeti emlékhely lehet
ĀHankó Balázs: Tudjuk, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és hol van a helyünk a világban
Óránként dönt az operatív törzs a budapesti tűzijáték megrendezéséről
ĀKovács Zoltán: Az emberek biztonságát kell szem előtt tartani
Tengernyi programot kínál a gyermekes családoknak is Szent István napja
ĀÜnnepeljük együtt Magyarország születésnapját!
Megújult a Szent István-nap mobilalkalmazása
ĀA fesztiválozók könnyedén eligazodhatnak a gazdag programkínálatban
Minden idők leglátványosabb tűzijátéka lesz idén
ĀA Kormányzati Tájékoztatási Központ tájékoztatása szerint nagyobb területen és több mindent láthatnak majd az emberek augusztus 20-án
Nemzeti ünnep
ĀA nemzeti ünnepek szinte minden esetben értelemszerűen történetének legragyogóbb eseményeire emlékeztetik a nemzet mint közösség tagjait
