Belföld

Gyopáros Alpár: Idén tízmilliárd forint értékben írnak ki pályázatokat a Magyar Falu Programban

Kitért arra, hogy, az eddigi évekhez hasonlóan idén is terveznek új támogatási célterületet

Idén még legalább két, egyenként ötmilliárd forint keretösszegű pályázat kiírása várható a Magyar Falu Programban – közölte Gyopáros Alpár kormánybiztos csütörtökön Nógrád községben, ahol a program keretében kialakított szolgálati lakást adott át.

Gyopáros Alpár: Idén tízmilliárd forint értékben írnak ki pályázatokat a Magyar Falu Programban
Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa (j), Balla Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője (k) és Varga Richárd polgármester (b) a Magyar falu program segítségével kialakított szolgálati lakás átadásán Nógrádon 2024. január 25-én.
Fotó: MTI/Komka Péter

A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Nógrád vármegyei településen elmondta: várhatóan március végén hirdetik ki annak a tízmilliárd forintos keretösszegű, most lejárt határidejű pályázatnak az eredményét, amelynek keretében önkormányzati tulajdonú ingatlanok felújítására, falu- és tanyabuszok, kommunális, orvosi, iskolai, óvodai, illetve a polgármesteri hivatal működéséhez szükséges eszközök beszerzésére lehetett pályázni.

Gyopáros Alpár kitért arra, hogy, az eddigi évekhez hasonlóan idén is terveznek új támogatási célterületet, a falusi polgármesterek javaslatai alapján.

Szólt arról is, hogy Magyarországon körülbelül hárommillió ember él ötezer fő alatti településen. Őket érinti az intenzív fejlesztési program – mondta. A fejlesztésekről szólva közölte: azok gyakorlatilag mindent érintenek, ami a falu életéhez kapcsolódik, a többi között az önkormányzati szolgáltatásokat, az egyházakat, a civil szervezeteket, a vállalkozásokat, de a közlekedést is.

Gyopáros Alpár hangsúlyozta: a kormány alapelve, hogy a Magyar Falu Programnak a 2018-as indulása óta alulról és felülről egyaránt építkezőnek kell lennie, „semmiképpen sem olyan programnak, amelyben egy budapesti kormánytisztviselő egy budapesti állami hivatalban egy íróasztal mögött mondja meg, hogy mire van szükségük a falvaknak, mondják meg ezt maguk a falvak”.

A kormánybiztos csütörtökön polgármesterekkel is találkozott Nógrádon. Elmondta: sok száz hasonló szakmai konzultációt folytattak már le több tízezer résztvevővel, ezeken a találkozókon javaslatok, vélemények, jó szándékú kritikák is elhangzanak, mindezeket pedig beépítik a Magyar Falu Programba.

Balla Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője a rendezvényen arról számolt be, hogy 2019 óta 14,4 milliárd forint érkezett Nyugat-Nógrádba a Magyar Falu Program nyertes pályázatainak köszönhetően, és ezenfelül még nyolcmilliárd forint a falusi csok eredményeként. Ez 82 kistelepülést érint – tette hozzá.

Varga Richárd (Fidesz–KDNP) polgármester elmondta, Nógrád község csaknem 300 millió forintot nyert el a programban az utóbbi években.

A csütörtökön átadott, még üres szolgálati lakásra pályázatot írnak ki, a szándék szerint gyermekorvosi vagy óvodapedagógusi lakás lesz.

Kapcsolódó írásaink