A kormány megelőlegezi az EU-s forrásokat
ĀRétvári Bence: a TOP Plusz projektek közül a vácdukai az aranyérmes, ennek a településnek sikerült először elkészülnie a fejlesztésével
ĀRétvári Bence: a TOP Plusz projektek közül a vácdukai az aranyérmes, ennek a településnek sikerült először elkészülnie a fejlesztésével
ĀHangsúlyozta: a területfejlesztés kihívása a város és vidék kiegyensúlyozott fejlesztése
ĀA városban minden épület fehér, a lakóházak hét emelet magasak, a türkmén mondavilágban ugyanis a hét a szerencse száma
ĀJelentős összeg, 814 millió forint jut a térség fejlesztésére
ĀA kormány a jelenlegi igen nehéz helyzetben azért dolgozik, hogy kivédje a háború hatásait
ĀVarga Mihály: A TOP program az előző fejlesztési ciklusban kiemelkedően sikeres volt: több mint kétezer település tervei nyertek támogatást
ĀA pályázat által 20 milliárd forintból valósulhat meg orvosi rendelők, óvodák, közösségi terek, művelődési házak, szolgálati lakások és többfunkciós faluházak fejlesztése és kialakítása - hangsúlyozta Gyopáros Alpár
ĀTöbb mint 1000 településnek támogatja fejlesztéseit a kormány - közölte Gyopáros Alpár
ĀHatározott cél volt, hogy ne a kormány mondja meg, mi kell a falvaknak, hanem az ott lakók döntsenek róla
ĀA Magyar Falu Programban eddig támogatott pályázatok száma már meghaladja a hétezret
ĀAugusztus elejéig 1500 milliárd forintot használtak fel a Modern Városok program keretéből