Gyopáros Alpár: Ötmilliárd forintot nyertek el kistelepülések út-, híd- és járdafejlesztésre
ĀÖsszesen 388 kistelepülés részesül az ötmilliárd forintos támogatásból
ĀÖsszesen 388 kistelepülés részesül az ötmilliárd forintos támogatásból
ĀAz elmúlt mintegy négy évben 2900 önkormányzati fenntartású utcát újítottak fel
ĀCsorna soha nem fejlődött annyit, mint az elmúlt tíz évben
ĀAz összeg nagy részben a térségi országgyűlési képviselők lobbitevékenységének köszönhető
Ā50-70 éves lemaradást kell pótolni az ország kistelepülésein
ĀAz elmúlt tíz évben 8,5-szeresére növekedett a nemzetiségi nyelveken oktató iskolák száma
ĀKiemelte, hogy a források nagyon jól hasznosulnak
ĀA program indulása óta közel ötvenmilliárd forint támogatást fordított a kormány a falusi közösségek megerősítésére vagy megmentésére
ĀGyopáros Alpár közölte, 2783 falusi kisbolt jutott átlagosan több mint 2,9 millió forintot állami támogatáshoz
ĀAz orvosi rendelők felújítása mellett 1700 helyszínen cserélték le a teljes eszközállományt
ĀAz először 2020-ban meghirdetett Falusi Civil Alap pályázata már majdnem kétezer településnek segített a fejlődésben
ĀA szakemberhiány miatt szolgálati lakásokkal támogatják a fiatal, pályakezdő orvosokat a kistelepüléseken
ĀHangsúlyozta, hogy a program legfontosabb célja a kezdetek óta a falvak drasztikus népességszám-csökkenésének megállítása
ĀA modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerint a háború, az elhibázott európai uniós szankciók, a magas kamatok miatt a városi csok nem működik, de a falusi csok igen
ĀA Magyar Falu Program elsődleges célja a kistelepülések népességfogyásnak megállítása
ĀIdén 75 milliárd forintot fordított a kormány a Magyar Falu Program keretében út- és járdafejlesztésekre
ĀA több mint ötszáz lakosú településen 2020 óta 100,5 millió forint értékű fejlesztések valósultak meg a program révén
ĀKincsesbánya legújabb közösségi színterére a kormány 45 millió forintot biztosított
ĀA Magyar falu program legfontosabb célja az volt, hogy a községek lélekszáma újra növekedésnek induljon
ĀTöbb mint ezermilliárd forintot fordítottak a kistelepülések fejlesztésére
ĀJászkarajenő a program keretében több mint 370 millió forint fejlesztési forráshoz jutott hozzá az elmúlt négy évben
ĀGyopáros Alpár szerint a támogatások célja, hogy növeljék a kistelepülések vonzerejét
ĀBorsod-Abaúj-Zemplén vármegyei településre mintegy kétszázmillió forintnyi támogatás érkezett a civil szervezeti és vállalkozási támogatásokkal együtt
ĀA most átadott közösségi tér mellett 2020 nyarán adták át Magyarország egyetlen működő szélmalmát
ĀA program egyik kiemelt célja, hogy segítségével a falvakat megmentsék a kihalástól
ĀAz önkormányzat 16 millió forintot nyert a fejlesztésre a Magyar Falu Program pályázatán
ĀA kormánybiztos a szolgáltatás kapcsán kiemelte, igazi hungarikum, a kormány pedig partner a működtetésében
ĀA kormány eddig 2200 milliárd forintot fizetett ki a projektgazdáknak
ĀCsütörtöktől pályázhatnak a működési költségeik támogatására