Belföld

Harrach Péter: Élhető vidék lehetősége bontakozik ki

Egyre inkább kibontakozik az élhető vidék lehetősége Magyarországon – mondta az MTI szerint a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke csütörtökön egy konferencián, az Országházban.

Harrach Péter: Élhető vidék lehetősége bontakozik ki
Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke beszédet mond a Keresztény Civil Szervezetek Országos Fóruma által rendezett Élhető vidék című rendezvényen az Országház Felsőházi termében 2023. november 30-án
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Harrach Péter a Keresztény Civil Szervezetek Országos Fóruma által rendezett Élhető vidék című rendezvényen úgy fogalmazott, a vidéki ember életformája, gondolkodása – természetközeliségéből fakadóan – más, mint a városi ember világa, a vidéki embert élhető világ veszi körül.

A tanácskozáson pillanatfelvételt tudnak készíteni a magyar világról, és arról, hogyan él a vidéki ember ebben a világban, valamint, hogy milyen lehetőségeket lát a vidékért felelős kormányzat a jövőben – közölte Harrach Péter.

Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Magyar Falu Programot mutatta be, amelynek elindítására – beszámolója szerint – azért volt szükség, mert az 1950-es évektől kezdve, majd a 2000-es években, a Gyurcsány-kormány alatt egyre gyorsabban ürült ki a vidék.

Ezt a folyamatot meg kellett állítani, mert a kistelepülések olyan értékeket őriznek, amelyek ha elvesznek, azzal az egész ország veszít – fogalmazott a kormánybiztos. Ezért alakult 2010 után „vidékbarát” kormány, és ezért indították el 2019-ben a Magyar Falu Programot, amelynek négy pillérre van: a pályázati rendszer, a falusi csok, a falusi útalapprogram és a helyi gazdasági szereplők támogatása – ismertette Gyopáros Alpár.

A programnak köszönhetően már nem a falvak megmentéséről, hanem a falvak versenyelőnyének megteremtéséről lehet beszélni, ráadásul négy éve folyamatosan nő a falvak népessége – mondta.

Vecsei Miklós felzárkózásért felelős miniszterelnöki biztos a mélyszegénységben élőknek indított Jelenlét program bemutatása során azt hangoztatta, a legfontosabb, hogy ne „fentről” döntsék el, mire van szükség a falvakban, hanem kérdezzék meg az ott élőket, és vonják be a civileket is, mert „ők nagy eséllyel nem cserélnek értékrendet”.

A programba bevont 300 településen élő 300 ezer ember legnagyobb problémája, hogy nincsenek céljaik, ők nem csupán szegények, hanem „nyomorúságban” élnek, mert még „jövőképük” és „akaratuk” sincs – hívta fel a figyelmet a miniszterelnöki biztos.

Kapcsolódó írásaink