Harrach Péter: Bízunk a jövőben, jövőpártiak, azaz életpártiak vagyunk
ĀA KDNP Ültessünk, hogy élhessünk! címmel indított faültetési akciót
ĀA KDNP Ültessünk, hogy élhessünk! címmel indított faültetési akciót
ĀAz ember része a világnak, egyúttal gazdája is – fogalmazott
ĀA Magyar Falu Programra azért volt szükség, mert az 1950-es évektől kezdve, majd a 2000-es években, a Gyurcsány-kormány alatt egyre gyorsabban ürült ki a vidék
ĀHarrach Péter: A helyi emlékezet és a nemzeti emlékezet nem létezhet egymás nélkül
ĀHarrach Péter a nemzeti konzultáció fontosságát hangsúlyozta, Dömötör Csaba pedig a baloldal emlékeztette kampányfinanszírozási botrányukra
ĀA forradalom bölcsőjénél fiatal forradalmárokra emlékeztek
ĀA keresztény jelző az egyetemes elkötelezettségre utal, és semmilyen megosztó jellege nincs – jelentette ki a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke a szervezet tanácskozásán
ĀVarga Judit: A gyermekvédelmi törvény a gyermekek védelméről és a szülők jogairól szól + KÉPEK
ĀHarrach Péter már korábban jelezte, hogy 10 év után átadná másnak a posztot
ĀKDNP: A kormány védte és védi az embereket, példaértékűen járva el
ĀSzijjártó: A következtetések levonása hosszabb folyamat lesz
ĀKocsis Máté: Köszönet és tisztelet jár a lakitelkieknek, az ellenzéki kerekasztal résztvevőinek és az első szabadon választott Országgyűlés alakuló ülése tagjainak is
ĀA kormány február végéig dolgozza ki a környezet- és klímavédelmi akciótervet
Ā„Nincs ma Európában más nemzeti alkotmány, amelynek mélyebb keresztény értékalapja lenne, mint a magyarnak”
ĀFontos, hogy a kormányzat és a helyi képviselet között összhang legyen, mondta a KDNP vezetője
ĀA KDNP elnöke Szegeden ünnepelt
ĀBővülő forrásokra számíthatnak a határon túli egyházi és „valódi civil közösségek” is - közölte a KDNP vezetője
Ā„Azért, hogy Európa ne veszítse el a lelkét”
ĀKomárom az elmúlt évtizedben a kitelepítések emlékvárosának szerepét töltötte be
ĀA kisebbik kormánypárt benyújtotta a törvényjavaslatot, a nemzetgazdasági tárca szerint még nincs döntés