Belföld
Navracsics Tibor: Magyarország 2030-ra az EU öt legélhetőbb állama közé kerülhet

A tárcavezető kiemelte: Magyarországnak jó esélye van arra, hogy még decemberben megkösse a kohéziós és a helyreállítási alap forrásainak folyósításához szükséges megállapodásokat. Mint kifejtette, az uniós pénzeknek két része van. Egyrészt a „hagyományos” kohéziós pénzek, másrészt az EU helyreállítási alapjához kötődők.
A kohéziós források esetében a tárgyalások jelenlegi állása azt mutatja, hogy az összes operatív program le van zárva, már csak a politikai jóváhagyás kell. Remélhetőleg még decemberben lesz megállapodás az Európai Bizottsággal erről – tette hozzá. Navracsics Tibor kitért arra, hogy a kohéziós pénzek felhasználásáról a tagállamok saját prioritásaik szerint dönthetnek, és a magyar kormány szinte teljes egészében megtartotta a korábbi operatív programstruktúrát.
A források másik, az EU helyreállítási alapjához kötődő részének célja, hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságból való kilábalást ösztönözze. Ebben van nem visszatérítendő támogatás és kedvező kamatozású hitel, utóbbi esetleges felvételéről a kormány később dönt – mondta a miniszter. A nemzeti helyreállítási terv a kohéziós pénzek felhasználásánál kötöttebb. Az abból rendelkezésre álló források csaknem felét a zöldátmenetre kell költeni, azaz olyan projektekre, amelyek az energiaellátás diverzifikációját, az infrastruktúra korszerűsítését, valamint a megújuló energia felhasználásának elterjedését teszik lehetővé. Emellett a digitális átmenetet segítő projektekre kell jelentős összeget fordítani – mutatott rá Navracsics Tibor.
A területfejlesztési miniszter hangsúlyozta: az az alapvető fejlesztéspolitikai cél, hogy az uniós források felhasználása révén Magyarország 2030-ra az EU öt legélhetőbb tagállama közé tartozzon.