Újra megjelenik a Versenyképes Járások Program
ĀHatvanöt milliárd forint a helyi fejlesztésekre
ĀHatvanöt milliárd forint a helyi fejlesztésekre
ĀA jövő év elején újabb béremelésre kerülhet sor
ĀRétvári Bence szerint Magyarország kiemelkedik Európában, és évek alatt megerősített közbiztonságot épített ki
ĀA politikai közbeszéd az utóbbi időszakban sokkal durvább, személyeskedőbb és alacsonyabb színvonalú lett
ĀAz ingázási és a belső vándorlási adatok azt mutatják, hogy Budapest és a Budapesten kívüli Magyarország egy folyamatos lüktetésben van – mondta a miniszter
ĀA közigazgatás "zaj nélkül zakatoló gépezet"
ĀKözösen kereshetik a helyi közösségek fejlődését szolgáló megoldásokat
ĀNavracsics Tibor szerint Budapest küzd a legnagyobb népességvesztéssel
ĀA gyerekek esetében fontos, hogy jelöljenek ki célokat, alkossanak közösségeket – mondta a miniszter
ĀNavracsics Tibor szólt arról is, hogy Magyarország „hagyományosan a legjobb felhasználók között van”
ĀNavracsics Tibor szerint az együttműködést nem a pártpreferencia határozza meg
ĀOlyan hivatkozási pont, amely „fényt vet mindenre, és kijelöli az árnyékok helyét is” - jelentette ki Navracsics Tibor
Ā"Ezzel reményeink szerint megelőzzük azokat az ökológiai jelenségeket és esetleges veszélyeket"
ĀA béremelés a területi közigazgatásban dolgozókra vonatkozik
ĀA rendezvényen több elismerést is átadtak
ĀA Balaton környékén élni privilégium, de emellé felelősség is jár
ĀNavracsics Tibor szerint a segítség a rendkívüli helyzetekre vonatkozik
ĀEzért is nagyon fontosak a beruházások, amelyek uniós pénzből valósulnak meg
ĀNavracsics Tibor: A kultúra számomra a kölcsönös megértés parancsa, szükségessége
ĀOrszágosan 80 százalék felett áll az elégedettség
ĀSimicskó István hangsúlyozta, emberközpontú politikát folytatnak
ĀSzombathelyen kampányolt a közigazgatási és területfejlesztési miniszter
ĀA Századvég harminchárom országban végzett közvélemény-kutatást
ĀA BSZ célja a tó megóvása, fejlesztése és a térségben élők életfeltételeinek védelme