Belföld

Ismét lesz Mindszenty-zarándoklat

Öt év után, szeptember 17-én, szombaton ismét megrendezik a Mindszenty bíborosra emlékező gyalogos zarándoklatot a városmajori templom és Máriaremete között.

Ismét lesz Mindszenty-zarándoklat
Mindszenty bíboros
Fotó: Magyar Kurír

„Isten fiatal, Övé a jövő!” – ezzel a mottóval, Mindszenty Józseftől vett idézettel rendezik meg öt év után ismét a hagyományos gyalogos Mindszenty-zarándoklatot Budapesten, a városmajori templom és a máriaremetei kegytemplom között. A 2022. szeptember 17. szombatra tervezett program 8 órakor kezdődik, a moderálást, az imák, énekek vezetését Horváth Zoltán kanonok, esperes, plébános vállalta, a zarándoklatot Mohos Gábor püspök és Forgács Alajos városmajori plébános, kanonok vezeti.

A zarándokoknak Erdő Péter bíboros mutat be szentmisét 12 órakor Máriaremetén, majd délután egy órától Örömkoncertet ad a Kodály Zoltán Kórusiskola, fél 3 és délután 4 óra között pedig közbenjáró, imakérő alkalomra kerül sor az új Mindszenty-kilenced egy részének bemutatásával. A délutáni program része még egy beszélgetés a csodákról Madocsai Bea, Monostori László és Kovács Gergely viceposztulátor részvételével.

Kovács Gergely, a szervező Mindszenty Alapítvány képviselője lapunknak elmondta: az eddigieknél is nagyobb és gazdagabb zarándoklatra készülnek, amelyet ezúttal további – Mindszenty bíboros életszentségéhez és a mihamarabbi boldoggá avatáshoz kapcsolódó – programokkal egészítenek ki, többek között a csodavárás témájában.

Elárulta: bár Mindszenty bíborosról számos imaszöveg, litánia született már, az első hivatalos Mindszenty-kilenced is megjelent a közelmúltban, a kiadvány bemutatójára szintén a zarándoklaton kerül sor. Hangsúlyozta, hogy a programok célja, hogy idén ne széledjenek szét a zarándokok, ezért a programba ebédszünetet is beiktattak, a kihelyezett padokon lehet majd elfogyasztani a magunkkal hozott ételeket.

A gyerekek számára játszótérrel, bábszínházzal is készülnek, az elmélyülni vágyók számára pedig kialakítanak egy csendes sarkot, ahol néhány gyóntató is várja a híveket; program részeként szó esik majd az afrikai Mindszenty-tiszteletről is, és a résztvevők meghallgathatnak tanúságtételeket is imameghallgatásokról.

Az imameghallgatások témájával kapcsolatban Kovács Gergely elmondta: a jelenlévők fölírhatják imaszándékaikat egy kis imalapra, amelyet összegyűjtve majd a Kútvölgyi engesztelő kápolnába visznek, később Mindszenty bíboros sírjánál helyeznek el.

Kovács Gergely
Kovács Gergely
Fotó: Vitéz Anita

A szervezők jó idő esetén csaknem tízezer zarándok részvételére számítanak, Kovács Gergely azonban hozzátette: „ez nem számháború”, nem utcai demonstrációra készülnek, hanem a lelki tartalom megélésén van a hangsúly.

Lapunk kérdésére, hogy hány pap részvételére számít, azt válaszolta, ezt sosem tudják előre, biztosan jelen lesz azonban Erdő Péter bíboros, Bábel Balázs kalocsai érsek, Székely János szombathelyi megyéspüspök, valamint Cserháti Ferenc, a külhoni magyarok püspöke, aki indulás előtt megáldja a csütörtökön fölavatott Mészáros István-emléktáblát, amelyről itt adtunk hírt.

Az idei a rendszerváltozás óta már a kilencedik zarándoklat.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom