„Az erdélyi reformátusok ma bátran és felemelt fejjel tekinthetnek a jövőbe”
ĀKét pogány között is megmaradt ez a nemzetrész
MKPK: Az ünnep alkalom, hogy felismerjük és elfogadjuk Isten szeretetét
ĀFontos, hogy az ünnepen maradjon időnk belegondolni abba is, amiről a karácsony valóban szól
Steinbach József a Magyarországi Református Egyház zsinatának új lelkészi elnöke
ĀA zsinat egyhangúlag választott
Megbocsájt támadójának a megkéselt ausztrál püspök
ĀA tizenhat éves támadó is kórházba került
Megjelent Ferenc pápa beszédeinek gyűjteménye
ĀA katolikus egyházfő olyan fontos problémákra hívta fel a figyelmet, mint az ideológiai gyarmatosítás
Ferenc pápa az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezte ki Fábry Kornélt
ĀFerenc pápa Fábry Kornélt, a Kaposvári Egyházmegye papját guardialfierai címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezte ki
Bogdán Szabolcs Jánost választották püspökké
ĀÚj vezető a Királyhágómelléki Református Egyházkerület élén
Hagyomány és nevelés a legkisebbeknek is
ĀÓvodás és iskolás gyermekeket célzó fejlesztéseket adott át a Váci Egyházmegye
Keresztényüldözés Nicaraguában
ĀHölvényi György: A szenvedőknek tudniuk kell, hogy nem fordítunk hátat nekik
Elutasítják a szegregáció vádját a nagyváradi iskolaügyben érintett vezetők
ĀA püspök elmondta, a Balcescu iskola magyar osztályai eddig is külön épületben működtek