XXI. Század Intézet: Önsorsrontó a szankciós politika

Az ellátásbiztonsággal összefüggő alapvetések önsorsrontó módon való figyelmen kívül hagyása többek között magas energiaárakat, egyre emelkedő inflációt és megélhetési költségeket eredményeznek, ráadásul már a stagfláció vagy az akut gázhiány következtében leálló teljes iparágak rémképe sem tűnik elképzelhetetlennek – emeli ki az elemzés. Az uniós szankciópolitika kudarcára az is kellően rávilágít, hogy a nemzetek feletti intézmény egyre több esetben kénytelen az Oroszország „megbüntetésére” kivetett szankciókon enyhíteni annak érdekében, hogy különböző Európára nézve katasztrofális kimenetelű eseményeket elhárítson.

A XXI. Század Intézet háromrészes elemzésének második részében azt veszi górcső alá, hogy az amerikai geopolitikai érdekeknek való megfelelés következtében az Európai Unió, és azon belül is különösen Németország hogyan cselekszik a saját érdekeivel ellentétes módon, és ez milyen következményekkel jár Európa-szerte.

Az orosz–ukrán háború immáron több mint öt hónapja tart, amiben noha az Európai Unió nem minősül hadviselő félnek (hiszen a harci cselekményekben közvetlenül nem vesz részt), azonban a fegyverszállítások és a szankciópolitika által maga is erőteljesen részese a konfliktusnak. Brüsszel mindezt egy olyan időszakban teszi, amikor az európai kontinens a koronavírus-válság okozta gazdasági visszaesésből még ki sem lábalt igazán, az energiaárak drasztikusan megemelkedtek, ráadásul több európai ország ellátásbiztonsága még úgy is veszélybe kerülhet, ha Oroszország nem zárja el végül a gázcsapot politikai okok miatt.

Elemzésében az intézet azt is kiemelte: mindennek ellenére az uniós elit a kezdetektől fogva irracionális elképzeléseket vallott, amelyeknek a gyakorlatba való átültetése azzal járt együtt, hogy az unió elveszítette azt a kevés geopolitikai presztízsét is, amivel korábban rendelkezett. A szankciópolitika azon elgondolásból indult ki, hogy a háborús agressziót elkövető Oroszország térdre kényszeríthető azáltal, ha a Nyugat gazdasági büntetőintézkedéseket vezet be az ország ellen. A lendületet az sem törte meg, hogy történelmi példák éppenséggel arra mutatnak rá, hogy egyetlen komolyan szankcionált országban sem sikerült rezsimváltást, vagy demokratikus átmenetet előidézni, sőt sokszor még az érintett országok hatalmi ambícióit sem sikerült korlátozni. A vágyvezérelt gondolkodás csapdájába eső uniós elit, amiben egyébként a német politikai vezetés is partnernek bizonyult, ennek ellenére azzal számolt, hogy a különböző szankciós csomagok bevezetése, és ebből adódóan jelentős bevételektől való elesés által „Oroszország képtelen lesz finanszírozni háborús agresszióját”. Az elemzés teljes terjedelmében elolvasható a XXI. Század Intézet honlapján.