Orbán Viktor a Karmelita kolostorban fogadta Ivan Krastevet
ĀA bolgár politológus a XXI. Század Intézetben tart előadást
ĀA bolgár politológus a XXI. Század Intézetben tart előadást
ĀKövér László hangsúlyozta, az etnikai alapú európai nemzeti együttélésre kell egy 21. századi jogi és politikai megoldást találni
ĀEgyes EP-képviselők háborúpárti elköteleződése újabb szintre lépett, emelte ki az elemző
Ā„Ausztriában néhány nap alatt 180 fokos fordulatot vettek a politikai események”
ĀBár a kormányfő fenti kijelentését a megváltozott belpolitikai térre hivatkozva tette, az állítás külpolitikai vonatkozásban is helytálló
ĀSchmidt Mária történész írása a Látószög blogon
ĀBrüsszel bemondásra elfogadta az új lengyel kormány vállalásait, mutat rá a XXI. Század Intézet
ĀDeák Dániel elemezte Magyar Péter jelenlegi helyzetét
Ā„Európai rendszerváltásra van szükség, amelynek Magyarország az élharcosa lehet” – mutatott rá a XXI. Század Intézet
ĀKarácsony Gergely a kirakatban bólogat tovább a DK elnökének
ĀA szabadelvű liberális jogállam működésének feltétele a keresztény erkölcsiség. Ezzel szemben áll a mai Európa, amely veszélybe került, félreismeri önmagát – figyelmeztetett a kormánypárti politikus
ĀAlex Soros várhatóan az apja által kitaposott úton jár majd tovább
ĀKarácsony már két hete nem tud érdemi válasszal szolgálni a kérdésre, hogy miként került a mozgalmához a több mint 500 millió forint
ĀKosztur András szerint a NATO és az EU keleti bővítése még vélhetően jó ideig politikai fantázia marad
ĀA külföldről finanszírozott média forrásai és donorjai
ĀPetri Bernadett jogász, a XXI. Század Intézet kutatója a kötelező bevándorlási kvóta jogállamsértő gyakorlatát vizsgálta
ĀRecep Tayyip Erdoğan megteremtette a lehetőséget, hogy Törökország regionális nagyhatalom lehessen
ĀDeák Dániel: Azért büntetik Magyarországot, mert a kormány növelni akarja a hazai tulajdon arányát a stratégiai nemzetgazdasági ágazatokban
ĀXXI. Század Intézet: A baloldali pártok rosszabb állapotban vannak, mint két évvel ezelőtt
ĀBemutatták Lánczi András Politikai megváltás – Lehetséges-e racionális politika? című kötetét
ĀHazánk véleménye a háború kitörése óta egyértelmű: ki akarunk maradni a konfliktusból
ĀA Fidesz sikerének egyik titka, hogy a kampányműködést együtt tudta kezelni a kormányzással
ĀDeák Dániel szerint a magyar társadalom széles csoportja tud azonosulni a miniszterelnök világnézetével – INTERJÚ
ĀA Fidesz-nemzedék küzdelemként fogja fel a politikát, a kudarcokból pedig azt tanulta meg, hogy jobb győzni, mint veszíteni
ĀA 2022-es választások óta nem változtak érdemben a magyar belpolitikai erőviszonyok
ĀA XXI. Század Intézet új elemzésében megvizsgálta az orosz–kínai csúcstalálkozó főbb eredményeit