Belföld
A rakpart után a Lánchídról is kitiltaná az autósokat Karácsony

Karácsony Gergely főpolgármester azt mondta, szólnak érvek amellett, hogy a Lánchídon csak buszok és kerékpárosok közlekedjenek. A baloldali főpolgármester szerint minimális a forgalom a Lánchídon a többi hídhoz képest, a közösségi közlekedés viszont használja.
Azt is elmondta, hogy a felújított híd átadása előtt döntést hoznak erről.
Gondok és káosz a fővárosi utakon
A fővárosi önkormányzat baloldali vezetését szemmel láthatóan nem érdeklik az autósok problémái, pedig aki napi szinten vezet Budapesten, tudja, a szép szavak ellenére Karácsony Gergelyéknek fontosabb egy-egy, a nap döntő részében kihasználatlan bicikliút kialakítása, a rakpart belső körben eldöntött lezárása vagy akár hidak kivétele a közforgalomból, mint az, hogy ne álljon be a forgalom a nagyobb kereszteződések környékén.
Pedig a közlekedést úgy kell szervezni, hogy az abban résztvevők – legyen az gyalogos vagy úrvezető – gyorsan, biztonságosan és zavartalanul tudjanak haladni, ahogyan arra lapunknak nyilatkozva szakjogász is rámutatott.
A főpolgármester rossz döntései miatt a nap 24 órájában állandósultak a dugók Budapest utcáin, a főpolgármester mégis a gyorshajtók miatt aggódik, noha ma már nem ritkák az olyan tömegjelenetek a fővárosban, amikor az ideges utasok ülnek és dühöngenek a hosszú kocsisorokban.
A főpolgármester megválasztása óta következetesen autósellenes álláspontot követ, ami azt jelenti, hogy döntéseivel tudatosan próbálja nehéz helyzetbe hozni az autósokat.

Karácsony közlekedéspolitikai ámokfutásának legelső és leglátványosabb mozzanataként - a megígért társadalmi párbeszéd és hatástanulmányok nélkül - 2020 tavaszán és őszén (a járvány miatt egy személyben hozott döntése következtében) a város több pontján alakítottak ki kerékpársávokat (Bartók Béla út, Üllői út, Nagykörút, Andrássy út).
A leálló- és parkolósáv mellett felfestett bicikliutak elviselhetetlen dugókat okoztak és okoznak azóta is, ami leginkább a belvárost bénítja meg, arról nem is beszélve, hogy a szakmai szervezetek szerint ezek balesetveszélyesek.