Krónika

Kötelesség elmulasztva

Továbbra is tehetetlenkedik a fővárosi önkormányzat, így keserítve meg a Budapesten autóval utazók életé. A szakjogász szerint a károsultak akár perre is vihetnék az ügyet.

Kötelesség elmulasztva
Tegnapi, „mondhatni” megszokott életkép az Astoria és a Rákóczi út találkozásánál – beállt autók, rendőr sehol. Herpy Miklós szakjogász lapunknak egyebek mellett azt mondta, a polgári törvénykönyv ismeri a közigazgatási jogkörben okozott kár fogalmát
Fotó: MH/Török Péter

A közlekedést úgy kell szervezni, hogy az abban résztvevők – legyen az gyalogos vagy úrvezető – gyorsan, biztonságosan és zavartalanul tudjanak haladni. Ezt a 20/1984 KM rendelet 4. paragrafusa írja elő – felelte lapunk kérdésére Herpy Miklós. A közlekedési szakjogászt annak kapcsán kerestük meg, hogy a Budapesten rendszeresen kialakuló dugókban álldogáló és bosszankodó, illetve ezért esetleges veszteséget szenvedő autósok milyen módon tudnak panaszt tenni, illetve miféle jogok illetik meg őket. Herpy Miklós aláhúzta, az említett és máig érvényben lévő rendelet negyedik szakasza kimondottan a kereszteződésekről is szól, melyekre különös figyelemmel kell(ene) lennie az adott közút kezelőjének.

A szakjogász fontosnak tartotta megjegyezni, közérdekű bejelentést állampolgári jogon bárki tehet az önkormányzatnál, és ezzel foglalkozni kell.

Karácsony ténykedésének egyetlen komoly eredménye: lehetetlen haladni Budapesten
Karácsony ténykedésének egyetlen komoly eredménye: lehetetlen haladni Budapesten
Fotó: MH/Török Péter

Fontos tudni, hogy a polgári törvénykönyv ismeri a közigazgatási jogkörben okozott kár fogalmát – folytatta a szakember. Ugyanakkor azt is megemlítette, hogy neki nincs ismerete olyan perről, amelyet azért indítottak volna, mert valaki beszorult egy kezeletlen forgalmi helyzetbe. Hozzátette, a közút kezelője öt esztendőnként köteles felülvizsgálni a forgalom szabályozását.

Mint arról korábban beszámoltunk, a fővárosi önkormányzat baloldali vezetését szemmel láthatóan nem érdeklik az autósok problémái. Kérdéseinket elküldtük – ám azokra lapzártánkig nem érkezett felelet. Aki napi szinten vezet Budapesten, tudja, a szép szavak ellenére Karácsony Gergelyéknek fontosabb egy-egy, a nap döntő részében kihasználatlan bicikliút kialakítása, a rakpart belső körben eldöntött lezárása vagy a Szabadság híd kivétele a közforgalomból, mint az, hogy ne álljon be a forgalom a nagyobb kereszteződések környékén. A gondokat és a káoszt tehát ismerjük, a terveket pedig nem.

Kapcsolódó írásaink