Belföld

A Békemenet lehet a kegyelemdöfés a gyengélkedő baloldalnak

A katasztrofális kampányindító után az utóbbi hetek is kudarcosnak számítottak a baloldal szempontjából, hiszen a komikusra sikeredett közös programbemutató mellett Róna Péter baloldali államfő-jelölt gyenge parlamenti felszólalása sem adott lendületet nekik – mondta legújabb videóelemzésében Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője felidézte: Márki-Zay gyenge kampánynyitó évértékelő beszéde, a közös államfőjelölt körüli káosz, a botrányos miniszterelnök-jelölti megnyilatkozások, az elhúzódó vita a közös listáról, a látványos Gyurcsány-dominancia és a háborúban elfoglalt álláspontjuk is azt eredményezte, hogy még az ellenzéki szavazók egy jelentős része is kiábrándult Márki-Zay Péterből és a baloldali összefogásból. Az elemző megjegyezte: ha március 15-én a Békemenet látványosan nagyobb tömeget tud megmozgatni, mint a baloldali tiltakozás, akkor az kegyelemdöfés lehet a gyengélkedő baloldal számára.

A Békemenet lehet a kegyelemdöfés a gyengélkedő baloldalnak
Ha március 15-én a Békemenet látványosan nagyobb tömeget tud megmozgatni, mint a baloldali tiltakozás, akkor az kegyelemdöfés lehet a gyengélkedő baloldal számára
Fotó: MH / Török Péter

Az elmúlt napokban sorra jöttek ki a közvélemény-kutatások, amelyek azt jelzik, hogy a baloldal jelentősen veszített támogatottságából, amióta elkezdődött a hivatalos kampányidőszak, emellett Márki-Zay Péter személyes népszerűsége is mélyponton van – mondta Deák Dániel.

Felidézte: a Századvég kutatása szerint egy hónappal az országgyűlési választások előtt mélypontra került a baloldal kormányfőjelöltjének népszerűsége, a megkérdezettek 68 százaléka kedvezőtlen véleményen van Márki-Zay Péterről. Ugyancsak a Századvég világított rá, hogy az ukrán válság kapcsán a többség Orbán Viktort rátermettebb vezetőnek tartja baloldali kihívójánál.

De hasonló következtetésre jutott a baloldali Závecz Research is, mely megállapította: Orbán Viktor a legnépszerűbb politikus, Márki-Zay Péter pedig minden társadalmi csoportban népszerűtlenebb nála.

Ebben az is jelentős szerepet játszik, hogy Márki-Zay Péter már hónapok óta botrányosabbnál botrányosabb megnyilatkozásokat tesz. Jó példa erre a baloldali miniszterelnök-jelölt február 12-i fonyódi lakossági fóruma, amelyben lényegében Orbán Viktor évértékelő beszédével egyidőben arról beszélt, hogy a baloldali együttműködés a kommunistákat és a fasisztákat is képviseli.

Objektum doboz

A korábbi botrányos kijelentései mellett ez is olyan volt, ami nem csak a jobboldalon váltott ki felháborodást, hanem a balliberális térfélen is. Mindez ismét napokra elvitte a kampány fókuszát, Márki-Zay magyarázkodásra kényszerült és tovább rombolta az alkalmasságába vetett – így is igen alacsony – társadalmi hitet.

Az elemző szerint nem hozott változást Márki-Zay mélyrepülésében a február 17-i évértékelő beszéde sem.

A beszéd intellektuálisan meglehetősen silány volt, a baloldali miniszterelnök-jelölt még a felvételeken látszódó súgógépről sem tudta sorozatos hibák és akadozás nélkül felolvasni a szövegét. A beszéde annyira kínos volt, hogy még a kormányellenes Telex munkatársa, Fábián Tamás is arról beszélt egy műsorban, hogy Orbán Viktor évértékelő beszéde messze erősebb volt a baloldali jelölt beszédénél. Nem meglepő, hogy míg Orbán beszédét sokan idézték és napokon át uralta a politikai közbeszédet, Márki Zay beszéde csak gyorshírként jelent meg még az ellenzéki portálokon is.

Ugyancsak a kampánykezdet nagy botránya volt a baloldalon, hogy a Pest megye 10-es körzet baloldali jelöltjéről, Gér Mihály párbeszédes politikusról kiderült, hogy diploma nélkül hivatkozott magára pszichológusként, illetve hogy évekkel korábban autóbalesetet okozott, amelynek során ugyan vétlen volt, de a Facebookon embertelen és vállalhatatlan kommentekkel számolt be az esetről.

Az ügy következtében – hiába gyűjtötte össze a szükséges számú aláírásokat – azonnal vissza kellett lépnie az előválasztáson nyertes baloldali politikusnak és új jelöltet kellett keresni a helyére. Kérdés, hogy ha az előválasztáson ilyen eseteket nem lehetett kiszűrni, akkor vajon még hány baloldali jelöltről derülhetnek ki hasonló dolgot – vetette fel az elemző.

A kampány első hetében a közös baloldali államfőjelölt kérdése is komoly zavart okozott.

Márki-Zay Péter korábban arról beszélt, hogy Iványi Gábor ex-SZDSZ-es lelkész lesz a közös jelöltjük, azonban váratlanul végül a külföldön élő Róna Pétert nevezték meg államfőjelöltnek. A személye nemhogy pártok felett nem áll, de még Márki-Zay közvetlen kampánycsapatában is komoly felháborodást váltott ki.

A baloldali „árnyékkormány” gazdasági embere, Király Júlia például „huncut pici gazembernek” minősítette és kijelentette, hogy a külföldön élő jelölt személye miatt nem is fog részt venni a választási kampányban. Róna Péter parlamentben elmondott tegnapi beszéde pedig szintén csalódást okozott a baloldalon, azt még az ellenzéki 444.hu is úgy kommentálta, hogy az „vértelen” volt. Ezzel szemben Novák Katalin népszerű politikus, aki beszédével a nemzet egységének kifejezésére törekedett és a béke fontosságát hangsúlyozta – tette hozzá Deák Dániel.

Mindennek tetejébe az ukrajnai háború kapcsán is komoly hibákat vétett a baloldal, hiszen szembemenve a társadalmi elvárással a fegyverszállítás fontosságát kezdték el hangsúlyozni, ami egyértelműen belesodorná Magyarországot a konfliktusba. Szintén elhibázott követelés az orosz gázszállítás leállítása, illetve a paksi bővítés betiltása, ami jelentősen veszélyeztetné Magyarország energiaellátását.

A kormányoldal ezzel szemben azt hangsúlyozza, hogy hazánknak ki kell maradnia a háborúból és mindent meg kell tenni a béke érdekében, illetve az ország energiabiztonságát veszélyeztető szankciókat sem szabad megszavazni Brüsszelben. Ez az álláspont találkozik a magyarok többségének véleményével, így a következő napokban tovább emelkedhet a Fidesz-KDNP támogatottsága – jegyezte meg az elemző.

Ugyancsak komoly baklövés volt a közös baloldali programbemutató, amelyet eleve hetekkel elhalasztottak, majd szerdán is több időpontot jelöltek meg, és több órával eltolták az eredetileg meghirdetett időpontot. A programhirdetés azonban komédiába fulladt, a súgógépről sem voltak képesek hiba nélkül felolvasni a szöveget a politikusok, ráadásul a bakikat utólag sem vágták ki megfelelően, több hiba is bennmaradt a közvetítésben.

Szintén komoly hátrány a baloldalnak, hogy egyértelmű Gyurcsány Ferenc és a DK dominanciája, a közös listát is „Gyurcsány-listának” nevezik a közbeszédben.

Zárásként megjegyezte a videóelemzésben, hogy a március 15-i Békemenet kegyelemdöfés lehet a gyengélkedő baloldal számára, hiszen ha lényegesen többen jelennek meg rajta, mint a baloldali tiltakozáson, akkor az akkora erődemonstrációnak számíthat, ami akár mindent eldönthet az április 3-i választás szempontjából.

Kapcsolódó írásaink

Teljes káosz a baloldalon

ĀMárki-Zay egyesülete a párttörvényt megkerülve, külföldi forrásokból is finanszírozhatja a kampányt egy olyan nemzetközi hálózat segítségével, amelynek partnere az Antifa is