Belföld
Novák Katalin: Jövőre 20 százalékkal emelkedik a bölcsődei szakdolgozók bére!

Január 1-jétől 20 százalékkal emeljük meg a bölcsődei szakdolgozók bérét - jegyezte meg.
Mindez egyben azt is jelenti, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedésével együttesen, a legtöbb esetben 30, egyes esetekben pedig akár 37 százalékos fizetésemeléssel is számolhatnak az ágazatban dolgozók - hangsúlyozta Novák Katalin.
Nacsa Lőrinc: Jövőre újabb 20 százalékkal emelkedik a bölcsődei dolgozók bére
Jövő januártól újabb húsz százalékkal emelkedik a bölcsődei dolgozók bére a gazdasági növekedésnek köszönhetően - mondta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője vasárnap.
Nacsa Lőrinc hozzátette: ez nem az első béremelés, 2010 óta több ütemben nőtt a bölcsődei dolgozók bére, és folyamatosak a bölcsődefejlesztések, -építések.
A politikus szerint ugyanakkor a baloldal nem becsüli a bölcsődei dolgozókat sem, ahogy általában a gyermeknevelést és -gondozást sem.
Azt mondta, a Gyurcsány-Bajnai-korszakokban a bölcsődei dolgozóktól is elvettek egyhavi bért és megalázóan alacsony fizetésért dolgoztatták őket. A baloldal most is visszatérne ahhoz a rossz és elhibázott politikához, amely miatt a bölcsődei dolgozók béremelése és állása is veszélybe kerülne - hangoztatta, hozzáfűzve: „bölcsődék építése helyett pedig előbb építenének a migránsok betelepítéséhez szükséges szállásokat”.
Magyarországnak előre kell mennie, nem hátra - mondta, hozzátéve: „meg kell állítani a baloldalt”, amely a bölcsődei dolgozókat sem becsülte meg.
Nacsa Lőrinc a Fidesz-KDNP nevében megköszönte a bölcsődei dolgozók egész éves munkáját, kiemelve, hogy a járvány őket különösen nagy kihívás elé állította és az egészségüket is veszélyezteti, hiszen minden nap gyerekek közelségében vannak.
A minimálbér pozitív vonzatai
A minimálbér mindössze 71 500 forint volt 2009-ben, 2022 januárjától azonban eléri a 200 000 forintot, ami a 2009-es összeg közel háromszorosa (280 százaléka). A garantált bérminimum 87 000 forint volt 2009-ben, 2022-ben már 260 000 forint, a 2009-es összeg háromszorosa. Az emelésnek köszönhetően jövő év január elsejétől magasabb lesz a minimálbér, mint a Gyurcsány-Bajnai korszakban az átlagbér volt.
2002 és 2010 között 2 százalékkal csökkent a minimálbér reálértéke Magyarországon, miközben a többi V4-es országban 30 százalékos növekedés történt. Nincs két baloldal. Ugyanazok akarnak visszatérni, akik a 8 éves kormányzásuk alatt mindössze 23 500 forinttal emelték a minimálbért.
2010 óta a legalacsonyabb bér vásárlóértéke is közel kétszeresére nőtt.
A minimálbér és a garantált bérminimum emelése felfelé hajtja a többi bért is, és az egyéb juttatások, támogatások összegét. A közfoglalkoztatási bér is jelentősen emelkedik 2022-ben. Emellett a minimálbéremelés többek között a táppénz, az álláskeresési járadék és a gyed összegére is hatással van.
A minimálbér 200 ezer forintra emelésével nő:
- a gyermekgondozási díj maximális összege (gyed);
- a hallgatói gyed;
- a gyermekek otthongondozási díja (gyod) is;
- a nagyszülői gyed maximális összege;
- a táppénz napi maximális összege;
- az álláskeresési járadék maximális összege;
- bizonyos betegségekhez kapcsolódóan a munkavállalói adóalap-csökkentő kedvezmény.
A baloldal elutasítja a minimálbért
A Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal teljes mértékben elutasítja a minimálbért. Márki-Zay Péter többször is elmondta, hogy ő a minimálbér ellen van és eltörölné azt. Emellett a baloldal az adócsökkentéseket sem támogatja. Miniszterelnök-jelöltjük továbbá a rezsicsökkentésről is rosszallóan nyilatkozott.