Belföld
„Márki-Zay professzionális zavarkeltő”
Pogrányi Lovas Miklós: A baloldali miniszterelnök-jelölt az érzelmekre kíván hatni, azért pózol folyamatosan a gyermekeivel, hogy a családszerető, konzervatív beállítottságú emberek belelássák, amit akarnak
– Ön korábban homeopátiás konzervatívnak nevezett több közéleti szereplőt. Mit értett ez alatt, és kit tekint valódi konzervatívnak?
– A konzervativizmusnak több lehetséges meghatározása van. Sokszínű hagyományról van szó, amely kultúrkörönként, országonként nagy változatosságot mutat. De olyan a világon nincs, hogy valaki konzervatív, ám véletlenül mindig minden megnyilvánulása pont a liberálisok elvárásaival találkozik. A konzervativizmusnak tétje van, az nem modor vagy életérzés. Az életforma, a jó szokások, a közösségi erkölcsök védelmét jelenti szerte a világban.
Európában mindezt a kereszténység alapozta meg egykor, ezért a konzervativizmusnak vannak tartalmi elemei. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem nevezheti magát konzervatívnak, aki támogatja az azonos neműek házasságát, az azonos nemű párok örökbefogadáshoz való jogát vagy az idegen kultúrájú emberek tömeges betelepítését. Ha ezek a dolgok Magyarországon is bekövetkeznének, az a magyar kultúra végét jelentené. Mindannak pusztulását, ami miatt jól érezzük magunkat itt, a Kárpát-medencében. Ezek a kérdések a vérünkre mennek, itt a placebo nem működik.
– Miben érhető tetten leginkább a színlelés, a képmutatás, mondjuk, Lukácsi Katalin vagy Márki-Zay Péter esetében?
– Ajánlatos differenciáltan megközelíteni a kérdést, mert a két említett személy között jelentős teljesítmény-, illetve funkcióbeli különbség van. Lukácsi Katalin főállású ex-KDNP-s, aki 2017-ben áruba bocsátotta bennfentességét, és ezzel haknizik a baloldali médiában azóta is. A liberálisok számára ő a jó fej katolikus, aki mindig elmondja, amit hallani akarnak. Úton-útfélen hangoztatja katolicizmusát, de soha semmilyen fontos témába nem áll bele, vagy ha igen, rendre a rossz oldalon. A CEU melletti állásfoglalása óta a progresszív médiaértelmiségi jellegzetes képviselőjévé vált, a baloldali média tudatosan építette fel őt ebben a szerepében.
– Márki-Zay Péter mintha valami hasonlót jelenítene meg politikusként, nem?
– Azért jelentős különbségek érhetők tetten. Márki-Zay Péter tanult ember, aki nagy családdal rendelkezik, tehát a magánélete hitelesítő tényezőként használható fel a politikai kommunikációban. Lukácsinak nincsenek ilyen kreditjei, ezért kénytelen ízléstelen megoldásokhoz folyamodni. Egyébként nem ismerem személyesen a baloldali miniszterelnök-jelöltet, nem tudom megítélni, hogy gyermekeit milyen szellemiségben neveli.
Csak a politikusi mozgását látom, és ott semmi nem utal a keresztény elkötelezettségre. Több alkalommal is megerősítette, hogy tőle nem lehet jobboldali, konzervatív kormányzásra számítani, és erre garanciát is adott. Ugyanakkor tudatosan használ olyan kifejezéseket, szlogeneket, amelyek rokonszenvesen csengenek a jobboldali szavazók fülében. Tét nélküli gesztusokat tesz a középen álló bizonytalanok felé. Ez ingyen van, gondolhatja.
– Vajon miben bízik Márki-Zay? Célt érhetnek ezek a gesztusok?
– Ezzel kapcsolatban nem állnak rendelkezésemre mérési adatok, de nem vagyok optimista. Az emberek többsége ugyanis két voksolás között nem a politikával foglalkozik, hanem teszi a dolgát: tanul, dolgozik, sportol, zenél, a családjával tölti az idejét. Ennek megfelelően a választáskor felszínes benyomások alapján hoz döntést. Márki-Zayt professzionális zavarkeltőnek tartom: kialakította magáról a szabad szájú, vagdalkozó self-made man képét.
Nehogy azt higgyük, hogy ez véletlen: előre felmentést kér a következetesség alól. Az érzelmekre kíván hatni, azért pózol folyamatosan a gyermekeivel, hogy a családszerető, konzervatív beállítottságú emberek rávetíthessék az érzéseiket, és belelássák, amit akarnak. Ugyanakkor fogadkozik Gyurcsánynak, hogy azért dolgozik, hogy a Demokratikus Koalícióé legyen a legnagyobb frakció 2022 után! Még van fél év a választásig, remélem, ezalatt tisztul a kép az emberek fejében, ezt azonban nem szabad a véletlenre bízni.
– Mire számít, mi történne akkor, ha Márki-Zay a választásokon relatíve jól szerepelne?
– Ez attól is függ, mit értünk jó szereplésen. Ha a baloldali összefogás az ő vezetésével akár csak a közelébe kerülne annak, hogy többséget szerezzen az országgyűlési választáson, szerintem azt ő győzelemként élné meg. Ezt követően minden további nélkül képes lenne bekebelezni a Momentumot és az LMP-t, de talán még a Jobbikot is. Eddigi mozgása alapján arra számítok, hogy felrúgja a status quót. Már bizonyította: óriási érdeksérelmet képes elkövetni a sajátjai ellen, tartanak is tőle.
– Gyurcsány Ferenc ezt tétlenül nézné?
– Nekem úgy tűnik, Gyurcsány fejében eddig a Budapest-modell volt: a fővárosi protokollt emelte volna fel országos szintre. Neki egy báb kellene, és erre a szerepre Karácsony Gergely lett volna a legalkalmasabb. Őt ki lehetett volna tenni a kirakatba, a vén rókák pedig intézték volna a big businesst a háttérben. Ilyen emberek jellemző módon az MSZP-ben és a DK-ban találhatók. Gyurcsánynak azonban Márki-Zay is megfelelő jelölt, mert így előveheti a fiókból a Medgyessy-modellt. Ennek lényege: meg kell nyerniük a választást egy alacsony elutasítottságú személlyel, akit aztán megbuktatnak egy-két év múlva. És akkor már tényleg jöhet Dobrev Klára vagy akár személyesen Gyurcsány. Innentől tudjuk, hogy mire számíthatunk.
– A középen állók, a pártpolitika iránt mérsékelten érdeklődők bedőlhetnek neki?
– A liberalizmus legnagyobb szélhámossága az volt, hogy elmélyítette azt a meggyőződést, hogy a magánélet és a közélet élesen elválik egymástól. Erről szó sincs, a politika az életfeltételeink egyik fontos alakítója. Olyan nincs, hogy valaki otthon keresztény és konzervatív, a közéletben pedig az MSZP-vel, a DK-val és a Momentummal működik együtt. Itt valaki rútul át lesz verve, de reméljük, minél kevesebben! Bízom a választók józan ítélőképességében, szerintem az emberek nem hisznek a vegetáriánus farkasokban.
– No de Márki-Zay Péter ellenzékváltásról beszélt…
– Márki-Zay nem teheti meg, hogy figyelmen kívül hagyja a belföldi erőviszonyokat, a miniszterelnököt az Országgyűlés választja. Többség nélkül nincs kormányzás, a DK, az MSZP és a többi nélkül neki sosem lenne politikai felhatalmazása.
– Mégis miből meríti a bátorságot?
– Nem tudok másra gondolni: feltehetően abban bízik, hogy külföldről fogják stabilizálni őt. Ez nem sok jót jelent ránk, magyarokra nézve. De az eddigi életútja ismeretében ez nem zárható ki.
– A Márki-Zay-féle áljobboldaliság sajátosan magyar jelenség, vagy találunk példát nemzetközi analógiára?
– A nemzetközi nagytőke az elmúlt évtizedekben gyarmatosította a nyugati jobbközép pártok jelentős részét, így a repertoár meglehetősen széles. Tömegével akadnak magukat jobboldalinak, keresztények valló politikusok, akik rendre szembemennek a keresztény társadalmi tanítással. Franciaországban van például egy kifejezetten hasonló, centrista karakter, François Bayrou a neve. Sok gyermeke van, bukolikus hangulatú interjúkat ad tanyáján a Le Monde-nak, előszeretettel hangoztatja katolicizmusát, ugyanakkor lelkes híve az azonos neműek házasságának és a többi progresszív vívmánynak.
Őt is nagyon szereti a baloldali média. Márki-Zay egyébként az amerikai demokratáktól tanult a legtöbbet. Ő a magyar Joe Biden, aki csak a négy fal között katolikus, nehogy véletlenül megsértsen vele bárkit is. De ez nagyon átlátszó: aki keresztény, nem lehet relativista. Nem mondhatja, hogy nekem is igazam van, neked is igazad van. Nekünk egyetlen igazságunk van, és azt kell képviselnünk itt és most, úgy, ahogy lehet, ahogy a körülmények engedik. Aki nem így áll a hitéhez, az csaló.
– Milyen külpolitikai következményei lennének egy esetleges kormányváltásnak?
– Az elmúlt években megtapasztalhattuk, hogy az amerikai republikánusoknak vannak elképzeléseik a régiónkat illetően, térségpolitikai ambícióik nagyjából kiismerhetőek. Következetesek voltak, általában tudunk kalkulálni velük. A demokraták azonban kihátrálnak az egyességekből.
Gyakran improvizálnak, a stratégiai tervezés során pedig rendre elszámítják magukat. Ezt támasztja alá az arab tavasz, az elhúzódó ukrán krízis, a szégyenteljes afganisztáni kivonulás. Mostanában pedig már a közvetlen környezetünkben csapkodnak a villámok. Rettenetesen észnél kell most lenni, bele sem merek gondolni, milyen következményei lennének annak, ha világos iránymutatás nélkül maradna a magyar külpolitika. Ez a pilóta nélküli repüléshez hasonlítana leginkább, hogy Békés Márton találó megfogalmazásával éljek.