Belföld

A CÖF-CÖKA gyűjtést indít az állami idősotthonok segítésére

Gyümölcsszállítmányokkal segítené az idősotthonban élők immunrendszerének erősítését a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA).

A CÖF-CÖKA gyűjtést indít az állami idősotthonok segítésére
Segítséget kaphatnak a járvány idején az idősotthonok lakói
Fotó: MH

Az adományok felhasználásával az idős emberek betegség elleni immunitását szeretnék erősíteni. Ennek érdekében gyümölcsszállítmányokkal érnék el a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság megyei kirendeltségeit, amelyek az árukat később felelősen teríthetik tovább a nyugdíjas otthonoknak.

Kiemelték, hogy az adományokból a lehető legkedvezőbb árakon igyekeznek beszerezni az árukat. 

Hozzátették, hogy az akciót vidéken kezdik, de az adományok érkezésének függvényében minden megyébe szeretnének eljutni.

A kezdeményezéshez cégek csatlakozását is várják. Közleményében a CÖF-CÖKA hangsúlyozta, hogy a felajánlott összegekről nyilvános elszámolást készítenek, amelyet a honlapjukon tesznek majd közzé, így a beérkező támogatások összege naponta nyomon követhető lesz.

Az adományokra kijelölt bankszámlaszámot és az utalás részleteit az egyesület weboldalán lehet megtalálni ide kattintva.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom