Ifj. Lomnici Zoltán: Sokáig emlékezni fogunk erre a békemenetre is
ĀA CÖF szóvivője szerint mégiscsak nukleáris fegyverek árnyékában éljük az életünket
ĀA CÖF szóvivője szerint mégiscsak nukleáris fegyverek árnyékában éljük az életünket
ĀAz elemző szerint mintha két világot látnánk, a toleráns szabadságszerető béketábort és egy frusztrált közösséget
ĀLenyűgöző a tömeg a Békemeneten
ĀAz akció keretében településről településre végigjárják az ország mind a 106 egyéni választókerületét
ĀNemrég „két minősíthetetlen megjegyzés” hangzott el egy tiszás európai parlamenti képviselőtől
ĀA Tisza Párt EP-képviselője brüsszeli nyilatkozata ellen hirdetett demonstrációt a szervezet
ĀCÖF-CÖKA szerint hazárdjáték úgy elővásárolni a rákosrendezői területet, hogy az adásvételi szerződésben foglaltakat a Főváros nem tudja teljesíteni
ĀA CÖF-CÖKA a jövőben kiterjeszti vizsgálatait a médiaviszonyokra is, és monitorozni fogja a „külföldi kézben lévő” szerkesztőségeket
ĀCsizmadia László közlése szerint a Patrióta Európai Uniós Civil Együttműködési Tanács (PeuCET) nevű új alapítvány stratégiai szerződés alapján segítené a Patriótákat
ĀCÖF–CÖKA: Az Egyesült Államok polgárai a háború helyett a béke reményét választották
ĀAz EP-választások igazolták, hogy az emberek sokaságának megrendült a bizalma számos ország vezető politikusaiban és uralkodó pártjaiban
ĀA demonstráció hatást váltott ki nemcsak Európában, de az Egyesült Államokban is
ĀHatalmas a tömeg, folyamatosan csatlakoznak újonnan érkezők. Deutsch Tamás: Békepárti fordulatra van szükség!
ĀA június 1-i tizedik Békemenet célja, hogy megmutassa a békepárti és szuverenista tábor erejét
Ā13 órakor indul a Lánchíd pesti oldaláról a Békemenet, 15 órakor beszédet mond a Margitszigeten Orbán Viktor.
ĀJúnius 1-én 11 órakor lesz a gyülekező a Lánchíd lábánál, a pesti oldalon
ĀÖkotárs Alapítvány: külföldi pénzek a Klubrádiónak, a Magyar Narancsnak, a Magyar Hangnak
ĀAz Egyenlő.hu szakszervezet és a CÖF–CÖKA a javaslatot eljuttatta a Pénzügyminisztériumnak
ĀA civil szervezet átadta a Szellemi Honvédő Díjakat
ĀMegkezdődött a jogállamiság és a demokrácia elleni hadjárat Lengyelországban Csizmadia László szerint
ĀCsizmadia László azt mondta, az elmúlt öt évben az uniós vezetők a közjó irányába mozdíthatták volna a „feje tetejére állított” uniós intézményrendszert
ĀAz együttműködés célja, hogy „szélesebb társadalmi bázisra vigyék” az érintettek és családjaik érdekképviseletét
ĀA szervezet közleményben reagált a baloldal vádjaira
ĀBejelentették, hogy plakátkampányt indítanak az általuk háborúpártinak tartott magyar politikusokról
ĀAz Európai Unió intézményrendszere az elmúlt négy évben „elvégezte a keresztényi identitás lebontását”
ĀA rendszerváltás után a ma is regnáló szakszervezetek többsége felélte a SZOT-vagyont, és elkötelezett szövetségese maradt az MSZP–SZDSZ-es országrontóknak