Folyamatosan szállítják a fővárosi idősotthonokba a vakcinát
ĀA közel 200 budapesti intézmény nagy részébe már eljuttatták az oltóanyagot, augusztus 1. óta zajlik a harmadik oltások beadása
ĀA közel 200 budapesti intézmény nagy részébe már eljuttatták az oltóanyagot, augusztus 1. óta zajlik a harmadik oltások beadása
ĀA legtöbb intézményben magas azok száma, akiket beoltottak koronavírus ellen
ĀTíz vizsgált intézményben, ahol 90 százalék feletti a beoltottak aránya, mindössze egyetlen megbetegedés volt, miközben az összes lakó létszáma meghaladja az ezerhatszázat
ĀAz intézményekben nagy várakozás előzte meg az oltakozást
ĀTizenkilenc intézmény több mint harminc telephelyén mintegy 3400-an kapják meg a Moderna-védőoltást
ĀA legnagyobb intézményekben kezdik a vakcinációt
ĀAz idősotthonok lakóit megviseli szeretteik hiánya, online platformokon, videóüzenetekben tartják velük a kapcsolatot
ĀEgy dolgozónál és két ellátottnál mutatták ki a fertőzést a fővárosi fenntartású Kamaraerdei Úti Idősek Otthonában
ĀMinden ötödik magyarországi koronavírus-fertőzött és elhunyt valamelyik idősotthon lakója
ĀKéz- és felületfertőtlenítőket, valamint védőkesztyűket kapnak - Több mint 1,5 millió liter fertőtlenítőt szállított ki a Mol eddig
ĀFarkas Örs: A főpolgármester nem készítette fel a fővárosi idősgondozást a járványra
Ā„A nemtörődömségnek és a tétlenségnek mindig ára van, ezzel a Pesti úton nap mint nap szembesülünk”
ĀA kórházparancsnokok a felelősséget nem fogják átvenni a fenntartóktól, csak a járványveszéllyel kapcsolatos szabályok betartására és az egészségügyi készletek védelmére tehetnek javaslatot
ĀAz alapvető jogok biztosának kiemelt feladata az idősek védelme
ĀUgyan egyes országokban enyhülni látszik a helyzet, a világjárványnak még messze nincs vége
ĀA katonák célja a lehető legtöbb és legszélesebb körű segítséget nyújtani a polgároknak
ĀAz országos tisztifőorvos elrendelte az idős otthonok kötelező ellenőrzését,
ĀTizenegyezer ember összesen több mint 60 tonna gyümölcsöt kap húsvéti csomagként
ĀA fertőtlenítéssel kapcsolatos irányelvek mellett arra is kitért a tisztifőorvos, mit kell tenni a koronavírusos tüneteket mutató gondozottakkal
ĀA főváros vezetése továbbra is titkolózik az ügyben
ĀOrszágos összefogás keretében gyümölcsszállítmányokat juttatnának el az intézményekbe, így segítve az ott élők immunrendszerének erősítését
ĀEmmi: A jelenlegi helyzet a hozzátartozók részéről a szokásosnál is több türelmet és megértést kíván
ĀA javaslat hozzájárulhat az idősek ellátásnak erősítéséhez