Belföld
Kevesen voltak a balliberálisok okafogyott tüntetésén

A színházak függetlenségéért tartott tüntetésen a szónokok olyasmikről beszéltek elsősorban, amik köszönőviszonyban sincsenek az új törvényjavaslattal. Folyamatosan azt taglalták, hogy veszélyben van a Nemzeti Kulturális Alap, persze mint kiderült, ez egyáltalán nem igaz. Valamint arról beszéltek, hogy „beszántják” a független társulatokat, de természetesen ez is hazugság, ugyanis semmivel sem fognak kevesebb támogatást kapni, mint eddig.
Persze Gothár Péter szexuális zaklatási ügyében, amit a Katona József Színház megpróbált eltussolni, nem foglaltak állást, helyette semmitmondó vagy alaptalan beszédek hangzottak el művészektől, színház igazgatóktól.
Karácsony Gergely is természetesen egy ilyen semmitmondó szónoklattal készült, arról beszélt, hogy küzdelmes évek jönnek és meg kell védeni a szabadságot. „Mindig ki fogunk állni a szabadságban korlátozott emberekért, a művészekért, a hajléktalanokért, az orvosokért, a pedagógusokért, mindenkiért” - ígérgetett beszédében a főpolgármester.
A tüntetés este hat órakor kezdődött, és körülbelül háromnegyed hétkor fejeződött be.