Belföld
Karácsony alkalmatlanságának bizonyítékai

Az ellenzék főpolgármester-jelöltje, Karácsony Gergely többféleképpen is akadályozza a zuglói polgárok kedvezményes parkolását. A zuglói képviselő-testület már 2017-ben, egy fideszes képviselő, Kovács Balázs javaslata alapján elfogadott egy rendeletet, amely szerint évi száz óra ingyenes parkolást biztosított volna a kerület a zuglói lakóhellyel rendelkezők számára.
A kedvezmény bevezetésének határideje tavaly március 31-én lejárt, mégsem történt semmi, azóta sem. Karácsony jelenleg különböző módokon áll útjába annak, hogy a zuglóiak ingyen parkolhassanak a kerületükben - számolt be róla a Magyar Nemzet.
De furcsa módon nemcsak ezt akadályozza Karácsony, hanem azt is, hogy az ingyenes parkolás bevezetése óta megbüntetett zuglóiaknak eltöröljék a büntetését. Farkas Örs, az Oeconomus Gazdaságkutató Intézet igazgatója szerint ennek hátterében akár az is állhat, hogy Karácsony védi a parkolási botrányt okozó üzleti köröket.
De folytatódik a lista, amely Karácsony alkalmatlanságát bizonyítja, ahogy mi is megírtuk a Pillangó park felújítása sok bosszúságot okozott a zuglóiaknak, László Andrea fideszes képviselő szerint ha a lakókra akaratuk ellenére ráerőltetnek valamit, az nem lesz siker.
Azt, hogy mit várhatnának a budapestiek Karácsony Gergelytől főpolgármesterként, nem az ígéretei mutatják legjobban, hanem a Zugló vezetőjeként nyújtott teljesítménye. A különböző ügyek közül nézzük most az állítólag a szívén viselt Pillangó park projektet.
De ez mind természetesen még mindig nem tarja vissza Karácsony attól, hogy a főpolgármesteri babérokra akarjon törni. Tarlós István szerint az ellenzéki főpolgármesterjelölt-előválasztás közjogilag értelmezhetetlen, de kétségtelenül látványos akció volt, azonban a főpolgármester az első pillanattól kezdve Karácsony Gergelynek szurkolt és annak örülne a legjobban, ha Puzsér Róbert is visszalépne, mert így lenne igazán szép megvédeni az eddigi eredményeit és a főpolgármesteri megbízatást.
Továbbá aláhúzta: „Az a fő baj, hogy Gergely rendkívül rutintalan, nem is határozott egyéniség, hamar zavarba jön, olyankor kapkod, ezért könnyen ki is játsszák. Valósággal szlalomozik évek óta az ellenzéki széksorok között. Ha kell, vörös csillaggal is, ha kell, szivárványzászlóval is pózol” - jelentette ki ellenzéki ellenfeléről Tarlós István, aki szerint Karácsony a kijelentéseit tekintve akár egy sisakos kaméleon is lehetne.