Czakó Gábor

Vélemény és vita

Vita nélkül

Miért nem folyik vita a tudományban a finnugor kérdésről?

Honti László akadémikus írta a Magyar Tudomány márciusi számában, hogy: „A nyelvrokonság kérdéséről réges-rég nem folyik vita a tudományban, a szakemberek (és a gondolkodni, valamint a nyelvrokonság mibenlétét akár elemi szinten megérteni képes kívülállók) számára teljesen nyilvánvaló ugyanis anyanyelvünk származása és ezáltal rokonsága is.” Az MTA külön nyilatkozatot adott ki az ügyben: „A magyar nyelv finnugor rokonságának kérdéséről nem folyik vita a tudományban.”

A két hivatalos kinyilatkoztatás Hamvas Béla hatalomtudomány fogalmát juttatja a némileg olvasott ember eszébe.

Miért nem folyik a finnugor eredetvita? Azért, mert nem folyhat. Miért nem folyhat? Csak.
Igen érdekes, hogy bukdácsoló gimnazisták is tudják, hogy hajdan megdőlt az egész emberiség közös tapasztalatának látszó „lapos Föld” teória, később a geocentrikus elmélet, majd a holocentrikus. Százötven éve az okos gyerekeknek azt tanácsolták tanáraik, hogy ne menjenek fizikusnak, mert a „fizikában minden föl van fedezve”. És hamarosan átlépett a szakma a csodálatos zseni, Newton tudományán, és ma már túl vagyunk Planckon…

Éppen ezért „a tudomány a hatályos tévedések összessége”.

Egyes-egyedül a magyar finn-ugrisztikában áll az ész. „Minden fő’ van födözve.” Aki beleüti az orrát, az önmagát közösíti ki a tudományból, sőt, a gondolkodni képes emberek köréből is!
A természettudomány a mérhetőség, a megismételhető kísérletek, a számszerű bizonyítás és hasonló módszerek világa.

A társadalomtudomány és benne a nyelvészet kénytelen elvileg is nehezen ellenőrizhető, csekélyebb bizonyosságfokú módszereket keresni, amelyek az „idő kútjában” mind mélyebbre ereszkedve egyre kevésbé igazolhatók, mert útközben az adatok egyre fogynak…

A természettudományos megismerés módszertana felől nézve különösen sok akadályba ütközik az úgynevezett finnugor nyelvek kutatása, mivel sajnos nincsenek számottevő nyelvemlékeik – a magyaron kívül. Ráadásul a legközelebbi nyelvrokonaink, az ugorok, alig harmincezren, körülbelül harminc nyelvjárást beszélnek.

A finnugrászat tudományos módszertana a kikövetkeztetésen alapul. Egyszerűsítve ez úgy néz ki, hogy a tudós bizonyos mai nyelvi jelenségekből, például a mai szavakból következtet régebbiekre, és közben föltárja a változás „törvényszerűségeit”, például a „szabályos hangváltozásokat”. Az eredményt ténynek véve újabb következtetéssel ugrik tovább és tovább a múltba. Ha kell, megtesz négyezer esztendőt is egyetlen ténylelet nélkül. Az eredmény leggyakrabban valamelyik mai finnugor nyelv mai szava. Föltűnő azonban, hogy a magyar ritkán játszik szerepet a kikövetkeztetésben, rajta csak végrehajtják az eredményt.
A társtudományok, különösen a régészet és az embertan, benne a genetika, a néprajz, a zenekutatás eredményei egyre több ponton ellentétesek a kikövetkeztető nyelvelmélettel. Ezek ugyanis jellegzetes eszközökből, temetőkből, otthonmaradványokból, tehát mérhető, észlelhető tényekből vonnak le következtetéseket. Az embertani, genetikai, zene- és nyelv-matematikai mérések (Juhász Zoltán) pedig magáról a népről, illetve a népek közti viszonyokról is tudósítanak.

Honti akadémikus ezt egyszerűen képtelen fölfogni: „»A nyelvészet a nyelv története alapján rajzolta fel történetüket [ti. a finnugor népekét; H. L.], hiszen a régészeti leletek nemigen feleltethetők meg a nyelvtörténetnek« (Száray, 2013, 174.).

E mondatot teljességgel értelmetlennek találom, hiszen gondolkodni képes emberben fel sem merülhet az az ötlet, hogy a nyelvtörténeti tényekből leszűrhető tanulságok összefüggésbe lennének hozhatók az etnikumhoz nem kapcsolható régészeti leletekkel, miként például a búzavirág színének sincs semmi köze például az ámbráscet hangképzéséhez.”

Ez tényleg badarság. Tán a badarságot igazolandó csúsztatódott a mondatba a csalafintaság. Mert nem „az etnikumhoz nem kapcsolható régészeti leletekkel” van baj,  hanem ellenkezőleg: a hozzá kapcsolhatókkal! És azoknak bizony enyhén szólva is feszült a viszonyuk az akadémikus úr elméletével.

Az idézet bája, hogy Honti úr szerint a nyelvészet fölrajzolhat néptörténetet, de ha a történettudomány a maga módszereivel a nyelvészettel ellentétes következtetésekre jut, akkor bűnös, mert határsértő.
Milyen érdekes és tanulságos, hogy a magyaron kívül egyetlen nép őstörténeti kutatása sem választja szét a kultúra alkotóit művüktől. A tárgyi kultúrában megnyilvánuló szellemet a nyelv észjárásától! A germanisták azonnal a maguk kultúrájába vonják, nyelvileg is indoeurópainak nyilvánítják például a lovas-szekeres ókori népeket. Hasonló és „magyargyanús” esetekben finnugristáink azonnal bemerevítenek és hárítani igyekeznek.

A finnugrista ideológia nem csupán nyelvészet, hanem őstörténet-tudomány is. Lássunk egy példát:
„A Kuma menti magyarokról” szóló, fölöttébb obskúrus közlés Bendefy Lászlónál (1999, 29–76. stb.) található…  Miért „fölöttébb obskúrus” Bendefy? Mert eredeti középkori pápai leveleket talált a vatikáni levéltárban a „Kuma menti magyarokról”, akik püspököt, szerzeteseket kértek és kaptak a Szentszéktől!
Két kumagyar vonatkozású bullát lelt 1258-ból Bendefy. A másodikban – kelt 1258. április 19-én – egyéb népek mellett a „Dunán túli, az ősibb Magyarország magyarjainak” is küldi apostoli áldását IV. Sándor pápa (1254–1261). A „Dunán túli” minősítés sajnos nem ad pontos térbeli eligazodást, de az „ősibb Magyarország” azt üzeni, hogy a Szentatya tudta, hogy a keleten maradt magyarok országa régebbi az Árpádok birodalmánál. Tájékozottságát mutatja, hogy keresztes hadjáratot próbált szervezni a tatárok ellen.
XXII. János (a második avignoni pápa, 1316–1334) engedélyezte püspökség alapítását a fejedelmi székhelyen, Madzsar, azaz Magyar váro-sában. Három magyari püspök nevét ismerjük az 1334 és 1421 közötti időszakból. A püspökség a főváros lerombolása, vagyis 1396 után kumai püspökségként még működött. Az utolsó, a hatodik kumai püspök 1421-ben foglalta el székét, tehát akkor még léteztek országnyi egyházmegyéjében keresztény magyarok.

Madzsar a 14. század végéig virágzó kereskedőváros volt. Egy 1314–29-ből, valamint egy 1390-ből fönnmaradt ferences zárdajegyzék szerint négy kolostort tartottak fönn a Kuma-menti Régi-Magyarország területén: kettőt Mager városában, a harmadikat Ugek, illetve Ugueth vagy Uguech, azaz Ügyek nevű helyen, a negyediket a kaukázusi hegyvidéken. Bendefy idézi Pais Dezsőt, aki szerint az Ügyek helynév az ügy „egy”, azaz „szent” szóból származik.

A kortárs Ibn Batuta  érzékletes leírást adott a szavárd magyarok országáról, népéletéről, szokásairól. Még fővárosuk – arab forrásokban Madzsar – romjai is álltak Bendefy ottjártakor. Többek közt ezekre a tényekre építette könyvét Bendefy. Meg is kapta a magáét: „Száray is gondosan megkímélte magát a szakirodalom tanulmányozásától, különben ugyanis tudna Benkő Lorándnak (2009, 121.) az ún. szavárd magyarokkal kapcsolatos friss állásfoglalásáról.” Frissnek nem túl friss, de Honti úr szemében pályatársának véleménye a perdöntő a Bendefy által föltárt  korabeli iratok kazlához képest.

Benkő Loránd először is vitát nem tűrően kijelenti, hogy „a DAI említette szavarti aszfali néven magyar néptöredék nem élhetett a Kaukázusban (…) Ha az Árpád-kori magyarság tudatában élt volna a kaukázusi magyarság emléke, ahogyan azt kutatóink általában felteszik, akkor a keleten maradt magyarság felkutatására a IV. Bélától küldött domonkos rendi szerzetesek (Julianusék) első útvonalának körülményei aligha alakulhattak volna úgy, ahogyan számunkra ismertek. (…) Eléggé elképzelhetetlen, hogy a keleten maradt magyarok felkutatását fő feladatuknak tekintő domonkosok a kaukázusi magyarok létének tudatában (…) ne törekedtek volna azok megkeresésére.”

Sajnos csak sejtjük, hogy miért fordult Julianus északnak. Az első jelentésben ez áll: „Erről a helyről a barátok nem tudtak kapni útitársakat a továbbutazáshoz a tatároktól való félelem miatt, kik állítólag a szomszédságban laktak”. Kumagyaria sajnos mongol hűbéres állam volt ez idő tájt. „…végül néhány pogány társaságában útra kelve, a puszta sivatagon harminchét napon át folyvást mentek…” Ez az út vezetett további viszontagságok árán a Káma menti magyarokhoz. Tudnivaló, hogy sivatagon csak karavánban lehet átkelni.

Sajnos ezekre a kérdésekre jelenleg nincs hiteles válasz, csak föltételezgethetünk, mint tette boldogult Benkő professzor.

Vajon az ő vélekedése erősebb-e Bendefy írott forrásainál?

Erősebb, mert: „A magyar nyelv finnugor rokonságának kérdéséről nem folyik vita a tudományban.”
Minden ellenkező adat törlendő?

Mit szólna Honti úr és a tisztelt Akadémia, ha hirtelen előkerülne a Kaukázusból néhány szabir–magyar csoport, amely ugyan törökül beszél, de magát magyarnak tartja, és magyar dalokat énekel, a magyar népzene VI. nyelvjárásában? (Agócs Gergely)

Megtörtént, az említettek hall-gattak.

Ezt tennék akkor is, ha a magyarul beszélők bukkannának elő?

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom