Szerencsés Károly

Vélemény és vita

Véres város

Nem szabad agodalmaskodni. Élet, siker, dicsőség, szép halál: amelyik jár, megkapjuk

A fiú idegesen toporgott a Marx téren, úgy látszott vár valakire. Minduntalan cigarettára gyújtott, s közben tizedszer olvasta el a hirdetőtáblára kiragasztott cetliket. Ezeken az emberek általában a hozzátartozóikat keresték, vagy tárgyakat kínáltak eladásra. Volt néhány régi karácsonyi üdvözlőlap is. December elején a forradalmat „ellenforradalomnak” nyilvánították. Sokan voltak a városban, akiknek nem volt hová menniük, tízre kellett helyet találniuk. A buszokon, villamosokon, vendéglátóhelyeken oroszok és pufajkások razziáztak. Este tíztől hajnalig kijárási tilalom volt. Akit az utcán találtak tíz után, irgalmatlanul megverték, s akkor még jobban járt, mert ha be is vitték, egyhamar nem jöhetett ki. Könnyen a nyakába varrtak valami „ellenforradalmi” bűncselekményt. December közepén hírek jöttek az első kivégzésről. Egy cipészt akasztottak. Hogyan tör utat magának az ilyen hír, nehéz megmondani, de másnap a fél város tudta. Aztán karácsony előtt már több név is keringett. Futószalagon születtek az ítéletek. A fiú egyszer, még négy-öt éve végighallgatta, ahogy valami nagyhangú ávós rokon az apjának meséli, hogyan is néz ki egy ilyen kivégzés. Röhögve mondta, hogy a „csóringer behugyozott, épp mielőtt kirántották alóla a stokit, aztán ott lógott s még percekig csorgatott maga alá! A Bogár Jancsi nem akarta levenni, végül két másik elítélt dobta a sarokba a szarházit”. Elképzelte most a cipészt. Olyannak, mint a Sebes bácsit az utcájukból, aki reggeltől estig a kaptafa fölé görnyedve talpalta, varrta a cipőket, bakancsokat. Kis roskadt ember, szemüvegben. Viszik az akasztásra. Megborzadt.

Inkább a karácsonyra gondolt. Milyen jó volt, hogy hó esett, s eltakarta a véres várost. Befedte a sebeket, a sírok helyét, eltüntette azt a foltot is, ahol midig a lány holttestét látta feküdni, mellén a véres sebekkel, pedig már rég elvitték. „Tömegsír.” Emlékezett, amikor tízéves korában a város tereit felásták, hogy exhumálják az ostrom alatt oda temetettek holttesteit. Borzadva nézte a tetemeket, míg el nem zavarták. Voltak, akiket szekrényben vagy ládában földeltek el, de sokakat csak úgy dobtak verembe. „Ékszer vagy óra egyiken sincs” – hallotta messziről. Emlékezett a hivatalnokokra, akik fontoskodtak, de láthatóan nem érdekelte őket, kik is azok, akiket megtaláltak.

Karácsonykor otthon volt, vett egy üveg italt, éppen feloldották a szesztilalmat. Valamilyen lengyel vodka volt. Egy órát állt érte sorba. Az anyja boldognak látszott, hogy hazament. Október óta alig volt otthon. Állt egy csenevész karácsonyfa is a szoba sarkában. Délután segített becsomagolni a szaloncukrokat, amelyeket a mama készített házilag. A kishúgával akasztgatták a fára a díszeket. Az anyja unszolására még az éjféli misére is elment. Erre az egy napra feloldották az éjszakai kijárási tilalmat. Az emberek némán mentek a templom felé. Egyetlen szót nem lehetett hallani. Járművek nem zavarták a csendet, csak a hóban taposó csizmák ütemes surranását lehetett hallani. A fiú megigézve nézte a templom előtt összesűrűsödő tömeg feje felett a leheletfelhőt. Tényleg úgy tűnt, az isteni gondviselés telepedett az emberekre. A templommal szemközti kapualjban is állhattak, a leheletük elárulta őket. Odasandított. Két civilt látott, a kapuajtó félig nyitva volt.

De ez már nagyon régen volt. Öt napja. Átsétált az Ilkó elé, de nem ment be. Elővette a cigarettát. Rágyújtott, s közben szórakozottan nézegette a dobozt. Terv. Mi legyen a terv? A pályaudvart bámulta. Milyen sorsszerű: az emberek felszállnak a vonatokra, és elindulnak valahová. Egyszerű ez. Fel kell szállni a vonatra. A sorsra hagyatkozni. De a határ már biztosan le van zárva. Meg aztán a vonatokon – főleg a nyugatra tartókon –, nem csak a kalauz jön, de a pufajkások is. „Sopronba megyek, ott lakik a nagynéném.” Mondogatta magában. Nem tűnt meg­győzőnek. Közben bepöfögött az állomásra egy újabb mozdony. A vagonokból az emberek sietve szálltak le, és elvegyültek a pályaudvar forgatagában. Vett egy Esti Hírlapot, de bele sem nézett. „Úgy sincs benne, hogy ma kit akasztottak fel.” Megszólították. Összerezzent. Alig hallotta, mit akar az idegen. Talán csak boldog új évet kívánt.

Arra gondolt, hogy vajon a kötelék, amely ehhez a városhoz, a családjához, a barátaihoz, Magyarországhoz köti, megszűnik-e majd máshol, idegenben. Feloldódik-e? Mert visszaút nincs. Nem az égi feloldódás ez, nem a halál. Bár már ez is megfordult a fejében, amikor a lány testét látta élettelenül a macskakövön. Nem, nem a halál. De most már dönteni kell. Két nap, és vége az évnek. Nyugtalanabb lett. Rosszul is érezte magát a sok cigarettától. Dühösen szétmorzsolta a maradék szálakat, majd elengedte a szemcséket a levegőbe.

Elmúlt karácsony és mindjárt szilveszter. Az újesztendő. Mi lesz ebből? Felszálljon a vonatra? Hazamenjen? És aztán? Ha meg is ússza a megtorlást, áruló legyen? „Áruló” – csengett a fülébe egy hang, amikor november nyolcadikán otthagyta a körúti házat, ahová páran bevették magukat. Egyetlen tölténye sem maradt. A barátai bizonyára meghaltak.

Véres ez a város. Véresek a falak, az utcakövek, a katedrák, a színházak, véresek a templomok, a könyvek, a mozik, még a felhővé összeálló lélegzet is. Hogyan lehet itt élni? Vagy nem is vér az, csak festék? Eltelt hatvankét év. Idegesen beletúrt ősz hajába. Nem is vérrel fizetnek, csak beváltható vörös zsetonokkal? Nem is küzdenek semmi másért, csak a nyereményért? Állt a pályaudvar előtt, közelebb húzódott a gesztenyeárushoz, kicsit megmelegedni. Átkozott szemfényvesztők, képmutatók – gondolta. Miért nem tudjátok felismerni az időt? Most pöfög ki a vonat. Még fel lehetne rá ugrani. Nem mozdult.

Nem szabad aggodalmaskodni, nyugtalankodni. Élet, siker, dicsőség, szép halál: amelyik jár, megkapjuk. Amelyikre nincs szükségünk, az után értelmetlen vágyódnunk. Fontos, hogy égjen a lámpásunk, akkor is, ha nagy a szél, ha vihar tombol. Nem is, hogy csak lássunk, hanem, hogy lássanak minket.

A fiú nem értette honnan jönnek ezek a gondolatai. Kicsit megnyugodott. Két teherautó rohant a Margit híd felé, platóján gépfegyveresek összegörnyedt alakja. Hát mindig lesz meghasonlás. „Ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás közt: három kettő ellen, és kettő három ellen.” És egyszer majd ennek vége lesz, de a harmónia rettenetes szenvedés árán születik meg. Vagy nem is létezik harmónia? Soha el nem érhetjük? A pufajkásoknál még rosszabbak jönnek, még hazugabbak, még ártóbbak. Százszor leleplezett csalók, bohócok. Égni és fázni fogunk egy emberöltőn át.

A trafikban cigarettát vett. Rágyújtott. Megint egy szerelvény érkezett hangos csikorgással, sípolással, a gőz egy pillanatra mindent elfedett, majd a mennyezetnél szétterült, s kiszökött a kitört üvegkockák helyén a magasba. Melyik év is következik? Gyújtogatásé vagy a tüzek őrzéséé? Most már döntenie kell. Túl régóta ácsorog a pályaudvarral szemben. Feltűnő. Valaki figyelheti. Belépett a várócsarnokba. A sarokban idősebb asszonyok ültek batyuikon. Most érkeztek valahonnan vagy a vonatukra várnak? Halkan beszélgettek. Ruhájukból, szavukból a földnek illata áradt. A szántóé, mezőé, udvaré. A sparhelt parazsának illata, ahogy köténnyel megfogja az ajtaját és kinyitja a nagyanyja.

Távolról, talán az Élmunkás térről harangszó hallatszik. Az asszonyok keresztet vetnek, szedelődzködnek. Váratlanul lövés dörren. Ijedten összerezzen, a csarnokban telelő galambok hatalmas ricsajt csapva felriadnak. Távolabbról nevetés hallatszik, csak egy pezsgősüvegből pattant ki a dugó. „Éljen a Szovjet­unió!” Az asszonyok zsörtölődnek. A fiú megkönnyebbülve arra gondolt, hogy a fenének kéne olyan pezsgő, amely nem durran. Sarkon fordult, és határozott, kurucos léptekkel elindult az ajtó felé. Nem engedte a véres város. Boldog Új Évet! – köszönt a gesztenyeárus, és megforgatta a portékáját az izzó lapon. „Spicli!” – gondolta magában, és elsietett az Oktogon felé. S már tudta honnan törtek fel benne azok a gondolatok a meghasonlásról.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom