Domonkos László

Vélemény és vita

Választás Magyarországon

Zétényi Zsoltról vagy húsz-huszon­öt éve tudom, hogy mindig képes meglepetésekre, de ezt azért nem hittem volna

A konferenciaszünetben, a Parlament dekoratív ragyogásában félrevont, és csöndesen megkérdezte, tudtam-e, hogy hatvan évvel ezelőtt volt egy választás Magyarországon? Azt hittem, rosszul hallok, és a „választás” szó helyett talán mást akart volna mondani a legkiválóbb magyar jogászok egyike. De nem. Félreérthetetlenül megismételte, sőt a helyet is közölte: Kiskunhalason történt. Igen, 1956-ban. November elsején.

Zétényi nemrég egy beszédében arra utalt: Nagy Szeder Istvánnak, a kiváló mérnöknek, helytörténésznek és politikusnak kiskunhalasi példájáról és normájáról Lezsák Sándor azt mondta, „Olyan életsors példázata, amelyik erkölcsben, tisztességben és tettekben volt képes megőrizni a politika, a közéleti ember becsületét, a természetellenesben a természetest.”

Zétényi elmondta: Nagy Szeder István elgondolása az volt, hogy Halason negyvennyolc órán belül tartsanak titkos népszavazást, a négy koalíciós pártra szavazva. És „így történt, hogy a november 1-jén lezajlott szavazáson” a tizenhatezer választásra jogosultból csaknem tizenötezer választó szavazott. Hetvenhat százalékot ért el a kisgazdapárt, a szociáldemokrata párt tizenötöt vagy tizenhatot, a kommunista párt és a parasztpárt négy-négy százalékot. Nagy Szeder ezért a politikai hőstettéért huszonnyolc havi „börtönt és meghurcolást, vagyonelkobzást kapott”.

Így szokott ez lenni Magyarországon, mondhatjuk. A dicsőséges forradalom és szabadságharc majdan megírandó, ma még – sok hasonlóval egyetemben – titkosnak nevezhető történetében is alighanem különleges hely fogja megilletni ezt a kiskunhalasi fejezetet. (Vajon hányan ismerik – bár a városban mellszobra van és díszpolgár – a ma huszonnyolcezer lakosú településen élők közül Nagy Szeder István nevét és lakóhelyük e rendkívüli dicsőségét…?) Amely alighanem korszakokra világító fénnyel, nem akármekkora láttató erővel mutatta fel, hogy mi is egy igazi választás legvégső, legbensőbb lényege a magyarok országában.

Már legalábbis akkor, amikor valóban az övék volt az országuk.

Úgy is fogalmazhatnánk: egzakt módon jelezte, hogy kik vagyunk, és milyen irányban szándékozunk haladni. Ezek a november elsejei arányok, százalékok kiválóan, teljes egyértelműséggel felmutatták, hogyan érez és mit is akar valójában a mi népünk, és ebben az összefüggésben teljesen mindegy, hogy 1945 szeptemberét, 1956 novemberének első napját vagy éppen 2010 vagy 2014 tavaszát mutatja éppen a naptár. Azt a magyar józanságot, sziklaszilárd kollektív erkölcsi-világképi foglalatot, azt az össznépi tudat- és érzésvilágot reprezentálja abszolút meggyőző módon, amelynek megléte majdhogynem a kétszer kettő egyszerű evidenciájaként – ha úgy teszik: annak hűvös hullámaként is – „népivé” tette/teszi legjobbjainkat. Mert nem teheti mássá.

Valószínűleg ezért is írhatta Kosztolányi, hogy élete legnagyobb eseménye, hogy magyarnak született. Mert a gyűlöletre, az esztelen kirekesztésre, az erőszakra és a kizárólagosságra épülő, korlátoltságában páratlanul ostoba, gyakorlatában az inkvizíció horrorját sokszorosan felülmúló marxi–lenini–sztálini úgynevezett szocializmus–kommunizmus egyöntetű elutasítottsága nemcsak a magyarság okosságának és szívós életerejének, hanem a jövendő reménységének is gyönyörű megnyilvánulási formája.

A szabadságharc napjaiban olyan nagyjaink is a hosszú távon megalapozott bizakodás világosan és logikusan kifejtett érveit hangoztatták, mint Veres Péter és Illyés Gyula, Németh László és Füst Milán, Tamási Áron és Déry Tibor, de még – a költészet sajátos eszközeivel – Kassák Lajos és Sinka István is.

„Most születik igazi nemzetté, testvéri közösséggé a magyar nép, a mi népünk” – mondta Veres Péter.

„Ez a néhány nap mutatta meg, hogy a magyarság erkölcsiekben mekkorát emelkedett” – írta Németh László.

„E századok óta szenvedő nép egyszerre ily erőre kapott, a vulkánok erejére s az üstökösök fényével tündököl” – jelentette ki Füst Milán.

„Boldog és büszke vagyok (…) bízzunk a nép erejében és tisztességében” – hangoztatta Déry Tibor.

„Most hasad ketté a fekete ég, most fakasztja csíráját az új gabona” – verselte Kassák.

A nemzet rejtekező szellemének, az irodalomnak nagyjai, mint mindig, ötvenhatban is hajszálpontosan tudták, hogy mi és miért történik, és mit akar oly nekikeseredetten mesebeli bátorsággal a fajtánk – az a nép, amelynek nyelvén munkáikat írták és amelynek gondolat- és ösztönvilága, ízlése, művészete, karaktere-habitusa, egész páratlan valója-világa ott lüktetett a sejtjeikben, minden rezdülésükben, megbízható pontossággal, mindhalálig.

Mindnyájukéban. És Kiskunhalas a leghétköznapibb szenzációként igazolta vissza mindnyájukat.

Körülbelül ezeknek kellene a „választás” szót jelenteniük Magyarországon. Zétényi Zsoltnak pedig köszönöm, hogy mindezt eszembe juttatta!