Domonkos László

Vélemény és vita

Valaki meghalt

Holnapután lesz hatvan éve, hogy az Atlanti-óceán partján meghalt egy ember, akinek nevéhez egy egész, negyedszázados korszak fűződött Magyarországon

Azokban az időkben, bár már jóval túl voltak a karácsonyon, váltig a magyar nép lógott fákon, az elsőket a nagy harcosok közül – Szabó bácsit a Széna térről és Dudás Józsefet – már kivégezték, egy valamikori premontrei szerzetes, bizonyos Zimándi Pius meg ezen a napon azt írhatta a naplójába, hogy „Komáromban visszaállították a rendőrkapitányság épületére a vörös csillagot, amelyet a szabadságharcosok távolítottak el októberben. A miskolci  szovjet emlékművet helyreállítják. Mindent vissza! Az orosz nyelvet visszaállították, egyelőre csak az általános iskolában, március 1-jével. Az egyik iskolából, a legfelsőbb osztályból húsz leányt vitt el az ávó. Egy másikban néma tüntetésbe fogtak a lányok, mire azt ávó behatolt és összeverte őket. Vidéken a Kádár-legények verik a pedagógusokat, tanítókat.”

Ennek az embernek a halálát közvetlenül megelőző hetekről többek között a következők olvashatók Edelsheim Gyulai Ilona Becsület és kötelesség című emlékiratának második kötetében: „mindent egyfajta gépiességgel csinált, minden kezdeményezőkészség nélkül… nem olvasott újságot és nem hallgatott rádiót sem. Egészségesnek látszott.” Menye szerint, aki mindvégig mellette volt Estorilban, „az egyik nap fel sem kelt, kihívtuk hozzá az orvost, aki azt mondta, hogy semmi szervi baja nincs… egész teste elfáradt… Ebbe halt bele… Azt mondta nekem: ha te megéred azt, hogy a szovjet csapatok kivonulnak Magyarországról, akkor engem vigyél haza, és otthon temessetek el, helyezzetek el a családi kriptában, Kenderesen. Így is tettem.”

A szabadságharc utolsó halottja?
Hatvan évvel ezelőtt az Atlanti-óceán partján meghalt egy ember, akinek nevéhez egy egész, negyedszázados korszak fűződött Magyarországon.