Vélemény és vita
Törököt fogott
Könnyen lehet tehát, hogy a globális fődestruktőr „törököt fogott” mert ez az általa gerjesztett globális konfliktus őt magát sokkal súlyosabban érinti, mint a „célpont” Törökországot
Igen, törököt fogott a globális fődestruktőr, aki ugyan láthatólag nagy energiákkal dolgozik azon, hogy megrendszabályozza az általa veszélyes rendbontónak minősülő török elnököt, de az egyre vészjóslóbb játszma fordítva is elsülhet, sőt, akár olyan globális örvénylések kiindulópontjává is válhat, amelyek a tíz évvel ez előttinél is súlyosabb válságot, világméretű összeomlást idézhetnek elő. Ez a most zajló játszma, mint azt már megszokhattuk, két egymástól részben teljesen elkülöníthető szinten zajlik.
Az egyik kétségtelen gazdasági, illetve közvetlenül pénzügyi természetű, ahol a „globális pénzpiacok” egy iszonyú dráma keretében éppen kivégezni készülnek Törökországot. A török líra dollárhoz viszonyított árfolyama két éve még 2,6 volt, az elmúlt két hónap és különösen az elmúlt néhány nap során négyről majdnem hétre ugrott fel, ami az egyébként is krónikus fizetésimérleg-hiánnyal és viszonylag magas inflációval küzdő ország számára könnyen végzetessé válhat. S válik is, ha néhány héten belül nem történik valami. Ez a „valami” a „pénzpiacok” szerint csakis a jelentős alapkamat-emelés lehet. Jelezték is, hogy legalább hat százalékpontos növelést szeretnének, tehát a jelenlegi tizennyolc százalékról legalább huszonnégy százalékra kellene növelni az alapkamatot.
Ez eddig banális történet, így végezték ki Görögországot is, és így készültek kivégezni Magyarországot is 2011 és 2012 fordulóján. A fő kérdés azonban az, és ez az ügy sokkal fontosabb második szintje, hogy a globális fődestruktőr miért adott „kilövési engedélyt” Törökországra, tehát miért gondolja jó ötletnek azt, hogy a kamat és az árfolyam pénzfegyvereivel kényszerítse megadásra a török elnököt. Két évvel ez előtt a máig is feltáratlan hátterű lázadás idején azt írtam itt a Magyar Hírlap hasábjain, hogy Törökországot gigantikus, tektonikai erők készülnek éppen darabokra tépni. Nos, a helyzet a jelek szerint nem sokat változott, vagy, ha igen, akkor csak még sokkal veszélyesebb lett.
A rövidtávú politikai elemzések többnyire a politika-technikai felszínen mozgó szereplőket tekintik meghatározó jelentőségűnek, így az ő motivációikból, felszínen is érzékelhető döntéseikből, cselekedeteikből próbálnak olyan következtetésekre jutni, amelyekből a jövő folyamatai kiolvashatók. Pedig ezek a tényezők nemcsak, hogy nem segítenek a lényeg megértésében, hanem akár tévutakra is vezethetnek minket.
Térben és időben valószínűleg sokkal szélesebb horizonton kellene vizsgálni a Törökországban, illetve Törökország körül zajló folyamatokat ahhoz, hogy esélyünk legyen a várható fejlemények jobb előrejelzésére. Hogy ezekre a pontos előrejelzésekre igen nagy szükség volna, az nem nagyon képezheti vita tárgyát, hiszen elég a térképre nézni ahhoz, hogy bárki belássa, kevés olyan ország van ma a világon, amelynek fekvése geopolitikailag kényesebb lehetne, mint Törökországé. Európa és Ázsia találkozásának legérzékenyebb pontján fekszik, ráadásul úgy, hogy Afrikától is csak néhány száz kilométer választja el. Oroszország és az Egyesült Államok tengeri hadászati ereje főként török felségvizeken keresztül „érintkezik” egymással. A több mint egymilliós török hadseregnél csak az Egyesült Államok haderejének létszáma magasabb a NATO-tagok között. Érdemes mindehhez azt is hozzátenni mindehhez, hogy Törökország krónikusan magas fizetésimérleg-hiányát alapvetően az amerikai hadászati import okozza. Aligha fogjuk valaha is megtudni, hogy egy szuper hightech F–35-ös vadászgép pontosan mennyibe kerül, de az, azért sejthető, hogy a Törökország által most megvásárolt száz ilyen harci gépből álló flotta ára nem lesz jelentéktelen.
Ám a legsúlyosabb feszültséget azok a globális hatalmi súrlódások adják, amelyeknek mélyszerkezete többnyire rejtve marad előttünk. Az elmúlt hatvan év legveszélyesebb konfliktusgóca a Közel-Kelet, és itt az Egyesült Államok, Oroszország, Izrael és Szaúd-Arábia után nyilvánvalóan Törökország a legfontosabb stratégiai szereplő. Iszonyatos intenzitású erőtérben kellene valahogy egyensúlyban maradnia, úgy, hogy az őt érő hatások egyike se kerülhessen veszélyes túlsúlyba. Mindez, egyre nyilvánvalóbb módon, szinte lehetetlen feladatnak látszik. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az egyensúlyt nemcsak kifelé, hanem befelé is sikeresen kellene „üzemeltetni”.
Törökország népessége az elmúlt negyven év során megkétszereződött, vagyis közel negyvenmillióval nőtt. (Magyarország népessége nagyjából ezalatt a negyven év alatt, majd egymillió fővel csökkent.) Igen súlyos etnikai konfliktusok alig féken tartható feszültségei teszik még nehezebbé az egyensúly megőrzését. Az iraki és szíriai permanens polgárháború menekültek millióival nehezíti a külső és a belső egyensúly fenntartását. A hanyatló Amerikai Birodalmat vezérlő globális fődestruktőr a programozott káosz teóriájának egyre sikeresebb üzemeltetésével láthatólag nem a rend és az egyensúly fenntartásában érdekelt, hanem pontosan ellenkezőleg, abban, hogy az éppen általa szított anarchia és káosz meggyengítse minden potenciális riválisát, s a világ újra az általa mozgatott birodalmi Amerikában lássa a hőn áhított rend helyreállítóját.
Aki kritizálja a török elnök politikáját, annak azt is végig kellene gondolnia, hogy vajon létezik-e akárcsak az elméletileg, olyan stratégia, amely az egyensúly s a rend sokkal megbízhatóbb szintjét tudná biztosítani, mint a jelenlegi török elnöké. Könnyen lehet tehát, hogy a globális fődestruktőr „törököt fogott” mert ez az általa gerjesztett globális konfliktus őt magát sokkal súlyosabban érinti, mint a „célpont” Törökországot.
Az egyik kétségtelen gazdasági, illetve közvetlenül pénzügyi természetű, ahol a „globális pénzpiacok” egy iszonyú dráma keretében éppen kivégezni készülnek Törökországot. A török líra dollárhoz viszonyított árfolyama két éve még 2,6 volt, az elmúlt két hónap és különösen az elmúlt néhány nap során négyről majdnem hétre ugrott fel, ami az egyébként is krónikus fizetésimérleg-hiánnyal és viszonylag magas inflációval küzdő ország számára könnyen végzetessé válhat. S válik is, ha néhány héten belül nem történik valami. Ez a „valami” a „pénzpiacok” szerint csakis a jelentős alapkamat-emelés lehet. Jelezték is, hogy legalább hat százalékpontos növelést szeretnének, tehát a jelenlegi tizennyolc százalékról legalább huszonnégy százalékra kellene növelni az alapkamatot.
Ez eddig banális történet, így végezték ki Görögországot is, és így készültek kivégezni Magyarországot is 2011 és 2012 fordulóján. A fő kérdés azonban az, és ez az ügy sokkal fontosabb második szintje, hogy a globális fődestruktőr miért adott „kilövési engedélyt” Törökországra, tehát miért gondolja jó ötletnek azt, hogy a kamat és az árfolyam pénzfegyvereivel kényszerítse megadásra a török elnököt. Két évvel ez előtt a máig is feltáratlan hátterű lázadás idején azt írtam itt a Magyar Hírlap hasábjain, hogy Törökországot gigantikus, tektonikai erők készülnek éppen darabokra tépni. Nos, a helyzet a jelek szerint nem sokat változott, vagy, ha igen, akkor csak még sokkal veszélyesebb lett.
A rövidtávú politikai elemzések többnyire a politika-technikai felszínen mozgó szereplőket tekintik meghatározó jelentőségűnek, így az ő motivációikból, felszínen is érzékelhető döntéseikből, cselekedeteikből próbálnak olyan következtetésekre jutni, amelyekből a jövő folyamatai kiolvashatók. Pedig ezek a tényezők nemcsak, hogy nem segítenek a lényeg megértésében, hanem akár tévutakra is vezethetnek minket.
Térben és időben valószínűleg sokkal szélesebb horizonton kellene vizsgálni a Törökországban, illetve Törökország körül zajló folyamatokat ahhoz, hogy esélyünk legyen a várható fejlemények jobb előrejelzésére. Hogy ezekre a pontos előrejelzésekre igen nagy szükség volna, az nem nagyon képezheti vita tárgyát, hiszen elég a térképre nézni ahhoz, hogy bárki belássa, kevés olyan ország van ma a világon, amelynek fekvése geopolitikailag kényesebb lehetne, mint Törökországé. Európa és Ázsia találkozásának legérzékenyebb pontján fekszik, ráadásul úgy, hogy Afrikától is csak néhány száz kilométer választja el. Oroszország és az Egyesült Államok tengeri hadászati ereje főként török felségvizeken keresztül „érintkezik” egymással. A több mint egymilliós török hadseregnél csak az Egyesült Államok haderejének létszáma magasabb a NATO-tagok között. Érdemes mindehhez azt is hozzátenni mindehhez, hogy Törökország krónikusan magas fizetésimérleg-hiányát alapvetően az amerikai hadászati import okozza. Aligha fogjuk valaha is megtudni, hogy egy szuper hightech F–35-ös vadászgép pontosan mennyibe kerül, de az, azért sejthető, hogy a Törökország által most megvásárolt száz ilyen harci gépből álló flotta ára nem lesz jelentéktelen.
Ám a legsúlyosabb feszültséget azok a globális hatalmi súrlódások adják, amelyeknek mélyszerkezete többnyire rejtve marad előttünk. Az elmúlt hatvan év legveszélyesebb konfliktusgóca a Közel-Kelet, és itt az Egyesült Államok, Oroszország, Izrael és Szaúd-Arábia után nyilvánvalóan Törökország a legfontosabb stratégiai szereplő. Iszonyatos intenzitású erőtérben kellene valahogy egyensúlyban maradnia, úgy, hogy az őt érő hatások egyike se kerülhessen veszélyes túlsúlyba. Mindez, egyre nyilvánvalóbb módon, szinte lehetetlen feladatnak látszik. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az egyensúlyt nemcsak kifelé, hanem befelé is sikeresen kellene „üzemeltetni”.
Törökország népessége az elmúlt negyven év során megkétszereződött, vagyis közel negyvenmillióval nőtt. (Magyarország népessége nagyjából ezalatt a negyven év alatt, majd egymillió fővel csökkent.) Igen súlyos etnikai konfliktusok alig féken tartható feszültségei teszik még nehezebbé az egyensúly megőrzését. Az iraki és szíriai permanens polgárháború menekültek millióival nehezíti a külső és a belső egyensúly fenntartását. A hanyatló Amerikai Birodalmat vezérlő globális fődestruktőr a programozott káosz teóriájának egyre sikeresebb üzemeltetésével láthatólag nem a rend és az egyensúly fenntartásában érdekelt, hanem pontosan ellenkezőleg, abban, hogy az éppen általa szított anarchia és káosz meggyengítse minden potenciális riválisát, s a világ újra az általa mozgatott birodalmi Amerikában lássa a hőn áhított rend helyreállítóját.
Aki kritizálja a török elnök politikáját, annak azt is végig kellene gondolnia, hogy vajon létezik-e akárcsak az elméletileg, olyan stratégia, amely az egyensúly s a rend sokkal megbízhatóbb szintjét tudná biztosítani, mint a jelenlegi török elnöké. Könnyen lehet tehát, hogy a globális fődestruktőr „törököt fogott” mert ez az általa gerjesztett globális konfliktus őt magát sokkal súlyosabban érinti, mint a „célpont” Törökországot.