Fortyog az aszfalt a Termininél, és ragad az 1950 óta takarítatlan, gyanús üzlethelyiségek előtt és a villamosmegállóban, a buszoknak csak elvileg van menetrendjük, gyakorlatilag – mint a közelmúltban is – a feldühödött utasok esetleg rákényszerítik a sofőrt, hogy elinduljon egy olyan járat útvonalán, amely órák óta nem indult.
Tulajdonképpen a metró az egyetlen, amivel lehet közlekedni, ha éppen nincs sztrájk, de valószínűbb, hogy van. Vagy mindjárt lesz. Az utasok egy része módosult tudatállapotban, meditatív nyugalomban álldogál a megállókban, más részük kiabál és szentségel, közben udvarol, rágyújt, röhög, magyaráz, vaskos könyvbe mélyed, a telefonján babrál, a telefonján él szerelmi életet, újra kiabál, kiáll a sínre és ott kiabál.
Egy idő után mindegy, hogy melyik villamos jön, jobb felszállni rá. Legalább valahová megy. Utólag rekonstruálhatatlan, hogy az ember miként keveredik megint a Fórumra, a moccanatlan sötétkék eget karcoló píneák azonban olyan közönnyel és nyugalommal magasodnak a romok között, amely ragadós. Rómában viselkedj úgy, mint Róma fenyői, gondolja az ember, miközben vízért áll sorban, aztán menekülőre fogja.
Hagyjuk meg nekik a Fórumot és a Colosseumot – gondolja, míg kifelé törekszik a hömpölygők és a Colosseummal szelfizők közül, és útbaigazít két kedves hölgyet éktelen angolsággal, akik a paradicsomi kaput keresik. Nehezen hiszik el, hogy a metró lejárata volna az, pedig elég érthető, hogy a metróval a Terminire, onnan vonattal Firenzébe, de vigyenek egy váltás ruhát, és ne, inkább ne próbálják meg taxival.
Már menekülőre fogja, úgy siet a Basilica dei Santi Cosma e Damia-no felé, ami az utolsó pillanatban jut eszébe. Beesik, Szent Kozma és Damján oltalmába ajánlva magát, hálát adva külön VIII. Orbán pápának, aki 1626-ban az altemplom és a templom szétválasztásával földközelibbé tette az apszismozaikot.
Olyan csönd van, hogy az ember hallja a saját szívverését. Egyedül állni a római délutánban a különös fényben olyasmi, amiért megbocsátható a többi.
Nehéz lenne megmondani, melyik Róma legszebb temploma, de hogy az apszismozaik színei itt a legelképesztőbbek, az biztos. Sötétkékben, narancsban, aranyban ragyog az egész, az aranytógás Krisztus a főnixre mutat, amely pálmán ül – ha nem lenne ilyen meleg, szépen fel lehetne fejteni az egyiptomi főnixábrázolás ókereszténnyé módosulásának lépcsőit: a szimbólum, mint annyiszor, megvolt, csak új tartalmat kellett adni neki, a magát a pálma tetején elemésztő, három nap múlva újjászülető madár ugyanúgy Krisztus-jelkép, mint a hal vagy a bárány. A bárányok sora felett ott az orvos ikertestvérpár, Szent Kozma és Damján. A harmadik században született szírek voltak, ingyen gyógyítottak, míg Diocletianus lefejeztette őket keresztény hitük miatt – előtte, más módon, hiába próbálták elemészteni őket, túlélték, hogy megkötözve a tengerbe dobták őket, a máglya tüze sem érte el őket, és nyíllal is hiába lőttek rájuk, nem találtak célba.
A mozaikon Szent Péter és Szent Pál is jelen van. Szent Péter utóda, III. Félix nem véletlenül ide építtette a templomot a 6. században, itt tisztelték az ókori rómaiak is a gyógyító istenségeket – az új épülethez pedig elég volt felhasználni a régit: az eredeti Romulus-templom és 4. század eleji ajtaja a fórum felől látható.
Beszélik, hogy Liszt Ferenc Rómában ebbe a templomba járt – egyszer azt írta a lányának, Cosimának, hogy minden szeptember 27-én ide- jár imádkozni, hiszen Kozma Cosima védőszentje is.
A templomkertben tökéletes a csönd a város közepén. Lehet még húzni az időt a mellékajtón megközelíthető presepe, az óriás nápolyi betlehem megtekintésével, és azzal az időugrással, amit az ember az ókeresztény kor és a 18. század közt végrehajt – persze, teleportálni sem lenne rossz a Basilica di Santa Maria in Trastevere elé, vagy szétfeszegetni az időrétegeket, és egyszerűen eldobni ezt az utolsót a szelfizős majmokkal. Szent Kozma, Szent Damján és Buddha legyen veletek – gondolja az utazó, és tétovázik, kilépjen-e a kertből egyáltalán, vagy maradjon, amíg a jelen világkorszak véget ér.
A szél úgy mozgatja a kút felett a leveleket, mintha zongorázna rajtuk. Türkizzöld a fény.