Csípős hideg van, a hó vaskos nyugalommal borít be mindent körülöttünk. Az egykori erődtemplomról azt írja a bédekker, hogy a 16. század végén épült, a betörő tatárok felett aratott győzelem emlékére, és itt őrzik a mártír főpap, a bolsevikok által már a húszas években a munkatáborban megölt Tyihon pátriárka szent ereklyéit is. Mind tétovábban keresgélünk a néptelen orosz télben, a békésen őrködő távoli falak alatt; Moszkva belvárosa meg a Kreml fala Andropovval, Brezsnyevvel meg a tömeggyilkosok fő-fő tömeggyilkosával jótékonyan távol, szikrázik a nap a havon. Ábrándosan nézek körül, és – mintha rendelésre történne - megrohannak az emlékek, szuronyrohamra indulva körös-körül, megelevenednek a sírok, furcsa régi kísértetek kerülnek elő, szélsebesen visszafelé sodorva az időben.
Már 1974-ben járok, J. Dániel, a szegedi egyetem – nem egyedüli – szégyene a világirodalom-történeti előadáson fontoskodó-torz vigyorral a képén magyarázza, hogy nemcsak hogy ellenség és betegesen rosszindulatú és hamisító, de kifejezetten rossz író is… Az idegen nyelvű könyvesboltban meg orosz/szovjet kiadású, angol nyelvű kis szürke, vékony könyvecskét árusítanak, fillérekért: The last circle, Az utolsó kör a címe – az elképesztő propagandakiadvány a Pérvíj krug, Az első kör című regény címével próbálna játszadozni, a félelmetesen nagy regénnyel, amely majdan A pokol tornáca címmel jelenik meg magyarul, a hihetetlen távolban felködlő jövőben, tizenhat év múlva, 1990-ben.
Az igazán nagy írók és az igazán nagy emberek rejtélyes módon mintha többet kapnának a Teremtőtől, mint szintúgy halandó embertársaik. Jóból-rosszból, szenvedésből, megpróbáltatásból, hírnévből, élményekből és történésekből, rendelkezésükre álló időből – mindenből. Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin kilenc évtizedet tölthetett ebben a földi siralomvölgyben, s 1918 és 2008 között nagyjából mindennek részese lehetett, ami embernek megadathat – ő pedig pontosan tudta, mivel tartozik mindezért annak az univerzumnak, amelybe beleszületnie és amelyben élnie adatott. Az általa a világ köztudatába vitt mozaikszó – a Gulag – mára fogalom lett. Korszakos műve, A Gulag szigetcsoport ugyanúgy: alapmű, klasszikus s minden, ami ezzel jár. Az úttörő Ivan Gyenyiszovics egy napja, akárcsak a Rákosztály, az Együtt vagy a már említett A pokol tornáca: egytől egyig az emberi szellem olyan alkotása, amit az erre kiválasztottak úgy évszázadonként el-elkövetnek, Dantétől Petőfiig, Balassitól Dosztojevszkijig. És tovább.
Sehol, semerre egy útbaigazító tábla, valamiféle irányító nyíllal, hogy arra, amott található a legújabb kor orosz és világirodalmának, sőt, az egyetemes emberi szellem, művelődéstörténet, politika és história óriásának végső nyughelye. Rendezett parcellák, gondozott sírok mindenfelé, amarra a monostor történelmi grandiózussága. Beóvakodunk az irodába, készséges fiatalember a jó melegben, nemcsak elmagyarázza, még le is rajzolja, hogy hol, merrefelé tudunk találkozni Alekszandr Iszajeviccsel – nincs is túl messze, nem is oly bonyolult és… igen, itt van.
„…itt nézte kacagva / Meghalni a bárgyú világ / Legnagyobb épeszű fiát / Ki meggyógyítani akarta” – írta Illyés, amikor először látogathatott el a Segesvárhoz közeli Fehéregyháza és Héjjasfalva közötti síkra, Petőfihez.
Szolzsenyicin most higgadtan fogad. Tudja, miért van itt. Tudja: a betörő tatárok ellen győzelem következik, és a szent emberek ereklyéit meg szokták őrizni. A gyógyulás meg, ha talán túl lassan is, de bekövetkezik.
Már 1974-ben járok, J. Dániel, a szegedi egyetem – nem egyedüli – szégyene a világirodalom-történeti előadáson fontoskodó-torz vigyorral a képén magyarázza, hogy nemcsak hogy ellenség és betegesen rosszindulatú és hamisító, de kifejezetten rossz író is… Az idegen nyelvű könyvesboltban meg orosz/szovjet kiadású, angol nyelvű kis szürke, vékony könyvecskét árusítanak, fillérekért: The last circle, Az utolsó kör a címe – az elképesztő propagandakiadvány a Pérvíj krug, Az első kör című regény címével próbálna játszadozni, a félelmetesen nagy regénnyel, amely majdan A pokol tornáca címmel jelenik meg magyarul, a hihetetlen távolban felködlő jövőben, tizenhat év múlva, 1990-ben.
Az igazán nagy írók és az igazán nagy emberek rejtélyes módon mintha többet kapnának a Teremtőtől, mint szintúgy halandó embertársaik. Jóból-rosszból, szenvedésből, megpróbáltatásból, hírnévből, élményekből és történésekből, rendelkezésükre álló időből – mindenből. Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin kilenc évtizedet tölthetett ebben a földi siralomvölgyben, s 1918 és 2008 között nagyjából mindennek részese lehetett, ami embernek megadathat – ő pedig pontosan tudta, mivel tartozik mindezért annak az univerzumnak, amelybe beleszületnie és amelyben élnie adatott. Az általa a világ köztudatába vitt mozaikszó – a Gulag – mára fogalom lett. Korszakos műve, A Gulag szigetcsoport ugyanúgy: alapmű, klasszikus s minden, ami ezzel jár. Az úttörő Ivan Gyenyiszovics egy napja, akárcsak a Rákosztály, az Együtt vagy a már említett A pokol tornáca: egytől egyig az emberi szellem olyan alkotása, amit az erre kiválasztottak úgy évszázadonként el-elkövetnek, Dantétől Petőfiig, Balassitól Dosztojevszkijig. És tovább.
Sehol, semerre egy útbaigazító tábla, valamiféle irányító nyíllal, hogy arra, amott található a legújabb kor orosz és világirodalmának, sőt, az egyetemes emberi szellem, művelődéstörténet, politika és história óriásának végső nyughelye. Rendezett parcellák, gondozott sírok mindenfelé, amarra a monostor történelmi grandiózussága. Beóvakodunk az irodába, készséges fiatalember a jó melegben, nemcsak elmagyarázza, még le is rajzolja, hogy hol, merrefelé tudunk találkozni Alekszandr Iszajeviccsel – nincs is túl messze, nem is oly bonyolult és… igen, itt van.
„…itt nézte kacagva / Meghalni a bárgyú világ / Legnagyobb épeszű fiát / Ki meggyógyítani akarta” – írta Illyés, amikor először látogathatott el a Segesvárhoz közeli Fehéregyháza és Héjjasfalva közötti síkra, Petőfihez.
Szolzsenyicin most higgadtan fogad. Tudja, miért van itt. Tudja: a betörő tatárok ellen győzelem következik, és a szent emberek ereklyéit meg szokták őrizni. A gyógyulás meg, ha talán túl lassan is, de bekövetkezik.