Domonkos László

Vélemény és vita

Szerov

Az elé vezetett Kopácsi Sándor egykori rendőrfőkapitánynak azt mondta, Budapest legmagasabb fájára fogja felakasztatni.

Váratlanul kapom a hírt, midőn éppen a hatvan évvel ezelőtti, neki szóló pesti falfirkákat idézgetem – „reszkess Szerov, jönnek az óvodások” – : tudom-e, hogy a KGB 1954 és 1958 közötti rettegett vezetőjének, Ivan Alekszandrovics Szerovnak most jelentek meg az emlékiratai? Melyek ráadásul igen kalandos úton láttak napvilágot, jó negyedszázaddal halála után, egykori dácsájában befalazva találtak rájuk – a több mint grandiózus Moszkvai Könyvesházban a több mint hétszáz oldalas kötet most itt van a kezemben. Olyan friss, hogy a Proszvesenyije – magyarul Felvilágosodás – kiadó már 2017-es évszámmal jelentette meg a KGB-főnök Feljegyzéseit, Dosztojevszkij után szabadon.

Szerov elvtárs a magyar forradalom alatt szinte végig Budapesten tartózkodott – ő volt az, aki az eléje vezetett Kopácsi Sándornak, az egykori budapesti rendőrfőkapitány elbeszélése szerint, azt mondta, Budapest legmagasabb fájára fogja felakasztatni (majdnem sikerült is neki). Több forrás szerint október 25-én ő adta, illetve adatta ki a tűzparancsot a példátlan, iszonyatos tömegmészárlásra a Kossuth téri háztetőkön megbúvó pribékeknek. Később, már „más beosztásban” és másutt, állítólag cimborájával, Andropov elvtárssal egyetemben komoly szerepe volt John Fitzgerald Kennedynek, az Egyesült Államok elnökének meggyilkoltatásában.

Hogy egy ekkora cégéres gazember, ily kivételesen aljas politikai bűnöző emlékiratok írására adja a fejét, de rettegésében évtizedekre el is rejti feljegyzéseit: megszokott jelenség, ha nem is éppen újdonság. Miként az sem túl meglepő, hogy Szerov a több mint hétszáz oldalból alig negyvenen keresztül foglalkozik a magyarországi eseményekkel – igaz, precízen napokra lebontva az októberi–novemberi történéseket. A kiváló moszkvai magyar történész, Zseliczky Béla szerint enyhén szólva nem túl sok újdonságot tár elénk a történelmi igazságot illetően – ám Szerov esetében nem is ez a fontos. Hanem az elképesztő mértékben, önmagában és önmagának valóan is óriási dokumentumértékkel bíró feljegyzéskötet maga. A história szennyének maga után hagyott rekvizitumkollekciója. Ami akkor is szenzáció, ha azt erősíti meg, azt teszi végérvényessé és bizonyítja be újból, amit már eddig is tudtunk, láttunk, ismertünk. (Párhuzamként gondoljunk a legújabb kori magyar történelem talán legundorítóbb figurájára, a valaha Buci Gyuriként ismert Marosán Györgyre és hasonló irományaira.)

A Feljegyzések a holtak házából a tizenkilencedik századi szibériai fegyenctelepek valóságáról ad számot (a Gulaghoz képest majdnem idilli állapotokról), s a Megalázottak és megszomorítottak ikerpárjaként a hatalmas dosztojevszkiji életmű jeles darabjai közé tartozik. Szerov feljegyzései – remélhetőleg nem túl sokára magyarul is olvashatóan – a szovjet barbárság évtizedeinek vélhetően igen pontos, érzékletes és fölöttébb meggyőző foglalatát testesítik meg, s egyben jelképezik is. Feljegyzések gyanánt, ha kissé másként is, de szintúgy a holtak házából. Hála a Fennvalónak meg drága jó Arany Jánosunk idő-árjának, mely „vissza nem foly”, „előre duzzad, feltarthatatlanul”.