Tíz perce vagy két órája bámulta a vizet, majd a part színeit, később a párát a víz felett, aztán maga mellett a stég fájának göcsörtjeit. A kacsák egyre közelebb és közelebb merészkedtek. Amikor már képes volt megkülönböztetni a háta mögötti fák neszeit fafajtánként, felült.
Reggel hat körül ébredt arra, hogy a nap körívet rajzol a falra; valamin visszahajolt a fény, talán egy, a párkányon felejtett üvegpoháron.
– Szép – állapította meg.
Minden módon megpróbálta kizárni a tudatából a papírhalmot, amelyet az előszobapadlón halmozott fel egy szemetes kosárban. Már vagy másfél hónapja nem nyitott ki egyetlen borítékot sem, ami nem volt fontos. Szerinte egyik sem volt fontos.
Aztán sóhajtott, és nekilátott. Amiben nem volt felszólítás, azt széttépte. Amiben volt, azt átfutotta, és egyik részét a „Totálisan értelmetlen baromság”, másik részét a „Simán értelmetlen baromság” oszlopban helyezte el.
Aztán az összeset egyesítette az immár elég vastag, „Fenyegetőzés” feliratú dossziéban. Az egyik levélben a Hivatal azt közölte, hogy ha nem módosítja az Adatot, félmillió forintig terjedő bírsággal sújthatják. Nézte, forgatta a levelet, amit egy emberi lény szignált, aki néha levegőt vesz, talán szőke, csigás hajú, édes gyerekei vannak, hétvégén rántott húst zabál az anyósánál, este meg meccset néz, aztán gondolta, felhívja telefonon, hogy megérdeklődje, miért haragszik rá. Nem volna-e egyszerűbb, ha Kilátásba Helyezés nélkül csak megkérné arra, hogy közölje azt az adatot, ha már feltétlenül kell neki.
Mire kellhet az adat? – morfondírozott, és elképzelte, hogy a maki, mert makifejűnek gondolta a hétvégi rántotthús-zabálót, mit kezd az Adattal. Vajon örül neki? Látta, ahogy a beérkező Adat láttán a maki örömtáncba kezd a Hivatal folyosóján. Aztán kételkedni kezdett. Lehet, hogy valójában utálja az Adatokat? Gyűlöli őket? Nem is kellenek neki? Csak nem lenne munkahelye, ha nem lenne Adat? Titokban ilyenkor is a hétvégére gondol? Vagy talán a Dunára? Hogy a Dunánál milyen ülni? – kérdezte a levélre meredve, amelyben a Szörnyű Büntetés Kilátásba Helyezése csupa vastag betűvel volt szedve, az olyanok miatt, akik csak a lényeget olvassák el. Érezte, hogy haragudni kezd a makira.
– Tudod, te mit írsz alá naponta negyvenszer, maki? – kérdezte tőle, de a képzeletbeli maki nem válaszolt. Ült, lehajtott fejjel és aláírt. Firkált, mint egy gyerek.
Lókötő nézte magában, aztán biciklire ült, és elment befizetni a csekkeket. Majd aláírva feladta, amit fel kell adni. Aztán nagy levegőt vett és benyitott a Hivatalba.
– Nem értem – közölte, és odatartotta a levelet a recepciós egérkének.
– Húzott sorszámot? – cincogta az.
– Nem. Mivel nincs olyan opció, hogy „Nem értem a papírt”. Csak olyan van, hogy Befizetés és Folyamatban Lévő Ügyek, meg még néhány hasonló. De én nem akarok befizetni semmit. És nincs ügy. Én egyszerűen nem értem a papírt – mondta az egérkének, aki odahívott egy igazi makit, egy medvét és egy agresszív borzot, hogy eldöntsék, kihez tartozik a Papír Nem Értése.
– Vissza kellene jönni a jövő héten. Kellene egy sorszám – cincogta a medve, és rádörmögött valamit a borz.
– Tehát kell egy sorszám ahhoz, hogy a jövő héten valaki megmondja, hogy mi értelme annak, aminek nincs értelme – szögezte le Lókötő.
– Igen – röfögte az egér.
– Jó. Akkor addig elmegyek a stégre. Fel, a folyó nagy kanyarjához. Képzelje, már a rómaiak alatt is volt ott egy gázló. Tele van kacsákkal az a szakasz – mondta nekik.
– Ezt elég fontos lenne elintézni – pirított rá egy nyuszi, aki addig megbújt a borz mögött.
– Különben jön a királynő és leütteti a fejemet? – kérdezte Lókötő. A nyuszi rémülten nézett rá, annyira rémülten, hogy Lókötő kis híján megkérdezte tőle, hogy who the F…unny Bunny is Alice.
– Adja át üdvözletem a Gruffacsórnak – szólt vissza a kijárattól. A nyuszi orra elvörösödött.
Alig fél óra alatt ért a stégre, a biciklikerék alól csak úgy röpködtek a földgöröngyök.
Amikor már jól ki tudta venni a középső kis fa susogását, és az egyik vadkacsa végre elfogadta a kezéből a kenyérdarabot, előhúzta a zsebéből a Sorszámot.
Nézegette, aztán vízre bocsátotta.
A négyezer-négyszáznegyvennegyedik volt.