Vélemény és vita

Segítségnyújtás elvtársi módra

A Szovjetunió hatalmi érdekeit szolgáló Varsói Szerződés (VSZ) erőinek első alkalmazására az 1956-os magyarországi események szolgáltak indokul

Ekkor még a fegyveres beavatkozás jogát a szovjetek maguknak vindikálták, amire a többi szocialista ország vezetése rábólintott. A VSZ újabb fegyveres „segítségnyújtására” az 1968-as prágai tavasz adott okot, Brezs­nyev ugyanis nem nézte jó szemmel a Dubcek-féle demokratizálódási folyamatot, ezért a VSZ-tagállamok jóváhagyása mellett azok csapataira is számított.

Ceausescu Romániája kimaradt az akcióból, és ebből a „Kárpátok géniusza” sikerrel kovácsolt politikai tőkét. Kádár János mindvégig igyekezett közvetíteni a felek között, de amikor ez eredménytelennek bizonyult, utat adott a katonai megoldásnak. A Magyar Néphadsereg a mozgósítás és a felkészülés terén, a zalaegerszegi 8. gépkocsizó lövészhadosztály pedig csehszlovákiai műveleteivel („Zala” gyakorlat) katonai szempontból jelesre vizsgázott. A Magyarországon belüli szovjet és magyar erőátcsoportosítások a szigorú titoktartás eredményeként csak a legfelsőbb vezetés számára voltak ismeretesek. A zalaegerszegi seregtestet elzárták a külvilágtól, állománya cenzúrázott levelek útján tarthatta a kapcsolatot hozzátartozóival, s csak kivételes esetekben – felügyelet mellett – telefonálhatott haza. Mivel a levelezés a megszokott tábori postaszámokon történt, a lakosság nem sejtett semmit, csupán az volt a furcsa, hogy a máskor pár napra behívott tartalékos állomány hetek múlva sem tért haza. A táborozási időt célszerűen használták fel a tisztek és katonák felkészítésére, valamint a gépjárműpark technikai karbantartására.

Az összehangolt fegyveres beavatkozás augusztus 20-án 24 órakor vette kezdetét, amikor a „rend helyreállítására” a szovjet erők mellett három lengyel és egy magyar hadosztály, valamint egy bolgár lövészezred harcjárművei és gépesített oszlopai behatoltak Csehszlovákiába. Ipolyságnál történt meg, hogy a magyar felderítőket két, teljesen gyanútlan csendőr állította meg, és udvariasan tudtukra adták, hogy „eltévedtek, ez már Csehszlovákia”. A zalaegerszegiek Letkésnél, Parassapusztánál és Balassagyarmatnál lépték át a határt. Augusztus 21-én délután 2 óráig birtokba vették Lévát, Párkányt, Nyitrát, Érsekújvárt, Nagykürtöst, Nagytapolcsányt, Pöstyént, Galgócot, Szeredet és Vágújhelyet. A csehszlovák katonai vezetés minden ellenállást megtiltott csapatai számára, így fegyveres harcra nem, csupán tömegoszlatásokra került sor. Az első bécsi döntés óta harminc esztendő telt el, s bizony mindkét országban nagyot fordult a világ. A csehszlovák értelmiség egy része magyar irredentizmussal riogatott, miköz­ben a néphadseregnek – amely
ideológiai téren is oly messze állt a második világháborús honvédségtől, mint Makó Jeruzsálemtől – esze ágában sem volt az általa pacifikált területek megtartása, hiszen „szocialista segítségnyújtás” címén vonult be a Felvidékre, így például még a jelentésekben is igyekeztek mellőzni a települések magyar neveinek használatát.

A felvidéki magyarok is értetlenül álltak az események előtt, amelyek egyáltalán nem hasonlítottak 1938 őszére. Amíg a zalaegerszegi hadosztály katonai feladatait sikeresen hajtotta végre, politikai téren eredménytelen maradt, pedig „ellenforradalomnak nyoma sem volt”. A honvédekkel szemben a lakosság a passzív ellenállás széles eszköztárát vonultatta fel – pl. tüntetések, falragaszok, falfeliratok, köpködés, sárdobálás, gépjárműrongálás –, de a legsikeresebb ellenállási forma a rádióamatőrök által kirobbantott „rádióháború” volt, amelynek felszámolása meghaladta a hadosztály erejét. A magyar vezetőség igyekezett elérni a szovjeteknél a magyar csapatok mielőbbi hazahozatalát, ami 1968. október végére megvalósult. Békehelyőrségeikben fogadóünnepségeket szerveztek számukra, miközben Csémi Károly altábornagy, vezérkari főnök egyik elgondolásában így fogalmazott: „Szem előtt kell tartani, hogy az elismerések mennyisége és módja politikailag ne legyen túlzott. Katonáink nem »győztes hadműveletekből« térnek haza, ezért az elismerések széles körű (hadseregen kívüli) publikációja nem célszerű.”

Az egészből csak a Szovjetunió húzott hasznot, Dubcek félreállítása mellett végre jogalapot kapott arra, hogy csapatait csehszlovák területen is „ideiglenesen” állomásoztassa. Csehszlovákia mellett Magyarország is csak vesztes lehetett, a fél évszázada történt események a szocialista állandóság befagyott tavának újabb rianásait eredményezték, s amíg hivatalosan igyekeztek a beavatkozást „agyonhallgatni”, addig a két ország között az egyszerű emberek szintjén is leképződtek az utóhatások, amit magam is megtapasztalhattam. Felső tagozatos általános iskolás voltam, amikor a 80-as évek derekán családommal „Cseszkóban” nyaraltam. Bratislavában – vagyis Pozsonyban – betértünk egy boltba, ahol legnagyobb elképedésemre, miután magyarul szóltunk, az eladók félreköptek és nem akartak bennünket kiszolgálni. Gyerekfejjel nem értettem az egészet, aztán a szüleim felvilágosítottak, három dolog miatt haragszanak ránk: magyarok vagyunk, továbbá 1938 és 1968 miatt.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom